Kémfotók az új Miniről

Vágólapra másolva!
Egy spanyolországi parkolóban kapták lencsevégre a Mini teljesen fedetlen új modelljét, a meghosszabbított tengelytávú, kombiszerű Clubmant.
Vágólapra másolva!

A fotókról kivehető, hogy az autó megjelenése megfelel a korábbi tanulmány-változatokénak, azaz a Clubmannek csak a jobb oldalán található hátsó ajtó, ami az elsővel együtt nyílva biztosít kényelmes beszállást, akár egy Mazda RX-8-nál. Az oldalsó légnyíláson felfedezhető egy kis "Cooper S" embléma, tehát a 175 lóerős, 1,6 literes turbómotort a Clubman is megkapja. Sajnos a jármű hátuljáról nem készült kép, így nem tudni, hogy a korábbi elképzeléseknek megfelelően, maradtak-e a haszongépjármű-szerű kétszárnyú ajtós kialakításnál.

A Clubman még néhány centis hosszabbítással akár trendi halottaskocsiként is befuthatott volna, főleg a képeken látható fekete színben. Az új karosszériaváltozat a háromajtósnál nagyobb csomagtere és jobban variálható utastere révén új vevőkört hódíthat meg magának, pláne, ha a kivételesen jó futómű is megmarad. A Clubman még ebben az évben megérkezik az autókereskedésekbe.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]