Értékesítési rekord az Opelnél

Vágólapra másolva!
Rekordot döntöttek az Opel-eladások Európában az idei év első negyedében: január-március között - az angliai Vauxhall márkával együtt - összesen 428 787 Opelt adtak el. Ez a legjobb eredmény 2001 óta, s 1,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

A márka piaci részesedése stabilizálódót, 7,6 százalék körül: az oroszországi és nagy-britanniai eladások élénkülése ellensúlyozni tudta a németországi kereslet gyengülését. A legkeresettebb modell a Corsa és az Astra volt.

Ezzel folytatódott a tavaly elindult folyamat, amelynek eredményeképpen hét év óta először lett nyereséges 2006-ban a General Motorshoz tartozó vállalat a kemény költségcsökkentésnek, a leépítéseknek és az eladások felfutásának köszönhetően. Az adó utáni nyereség 227 millió dollárt tett ki, 500 millióval többet, mint 2005-ben. Akkor a mérlegben még 375 millió dollár volt a hiány az európai üzletágban.

Az eladások először lépték át a 2 milliós határt tavaly. Az európai kontinensen összesen 2,003 millió autót adtak el, egy százalékkal többet az előző évinél. A legnagyobb mértékben Oroszországban nőtt az értékesítés. Az árbevétel Európában 31,89 milliárd dollárról 33,19 milliárdra nőtt. A GM is két éve először ért el negyedéves profitnövekedést a tavalyi negyedik negyedben.