Az első hivatalos fotók az M3-as BMW-ről

Vágólapra másolva!
Közzétette az első hivatalos fotókat és a sajtóanyagot a BMW a régóta várt M3-ról. Mivel a főbb technikai paramétereket már korábban ismertük, inkább csak a részletek megismerése jelenti most az újdonságot.
Vágólapra másolva!

A mostani hivatalos fotókat megelőző hosszas találgatásoknak, a szériaváltozattal szinte megegyező tanulmányoknak és a folyamatos információ-szivárogtatásnak köszönhetően érdemi újdonság most szinte nem is derült ki a modellről. A 420 lóerős V8-as motorról már korábban beszámoltunk, a friss közleményből azonban kiderül, hogy az M3 4,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, végsebességét elektronika korlátozza 250 km/órára.

Az autóban helyet kap a BMW MDrive rendszere, melynek segítségével különböző vezetési konfigurációk válnak elérhetővé és előhívhatóvá. Háromféle állás létezik (normál, komfort, sport), ezek mindegyike egyszerre változtatja meg az elektronikusan állítható lengéscsillapítást, a DSC menetstabilizáló érzékenységét, a kormányzás rásegítését, és a motor reakcióidejét. A Genfben megcsodált tanulmány külső elemei a szériaváltozatban is visszaköszönnek, és kiderült, hogy csak az ajtókat, az üvegeket, a csomagtérfedelet, és a lámpákat vették át a mezei 3-as kupéból. A szénszálas műanyagból készült tető nemcsak könnyebbé teszi az autót, hanem elősegíti, hogy annak súlypontja is mélyebbre kerüljön, így biztosítva a még dinamikusabb vezetési élményt és jobb kezelhetőséget. A számos súlycsökkentő intézkedés ellenére az M3-as így is 1,6 tonnát nyom, viszont az átlagfogyasztása ehhez képest baráti: 12,4 liter száz kilométerenként. Számtalan high-tech kütyü kapott helyet az autóban, és a negyedik generációs M3 még fékezés során is energiát termel, mellyel az akkumulátort tölti.

A kétajtós verzió után könnyen lehet, hogy érkezik majd az M3-as négyajtós, kabrió vagy akár kombi változata is. A most elkészült autó ősszel érkezhet a kereskedésekbe, az áráról is majd csak akkor lesznek hivatalos információk.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]