Drága spórolás - Opel Corsa-teszt

Vágólapra másolva!
Ha csak az új Corsa mostanában elnyert díjait nézzük, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy ez az autó már-már tökéletes. Valószínűleg a gyáriak is így gondolhatták, hiszen ez alapvetően az árában is látszik.
Vágólapra másolva!

Egy hajszállal maradt le az Év Autója-díjról, viszont nyert a kelet-európai újságírók által létrehozott AutoBest szavazásán. Ki találja ki, hogy ez melyik autó? Na jó, így könnyű, hiszen már az eddigiekből kiderült. Valljuk be, ez azért nem rossz ajánlólevél.

Ha definiálni kéne azt, hogy egy autómárka hogyan szeretné bevezetni új modelljét a talán legnépszerűbb kategóriában, akkor ez a verzió biztos benne lenne, bár az Év Autóján sem ártott volna egy győzelem. Na meg manapság már illik odatenni egy ötcsillagos töréstesztet a kocsi mellé, ezt is ki lehet pipálni. Az már csak a korona, hogy mindezt az Opel egyik legjobban csengő nevével fémjelzik, a Corsa név már önmagában garancia lehet a sikerre. Valóban ennyire jó az új Corsa?

A sikerhez több nagyon fontos dolognak kell összeállni. Nem árt, ha az új modell szép, bár ez mindig egy szubjektív szempont. Ennek ellenére be lehet állni a divatos irányba, ami a Corsának tökéletesen sikerült. Mondják, hogy manapság minden autó egyforma, de ha jobban megnézzük a Corsa nagy vetélytársait, akkor csak a Clióval fedezhető fel komolyabb hasonlóság. A Peugeot 207 is ezt a kaptafát célozza meg, de mégis megmaradt benne a 307-es vonala. A Yaris egy új irányba lépett el, míg a legszebb és leginkább kirívó egyértelműen a Grande Punto. Ismét tegyük hozzá, hogy ez egy erősen szubjektív értékelés. Maradjunk annyiban, hogy meg tudom érteni azt, akinek a Corsa a legszebb, hiszen a tesztautóban számomra csak a színe volt riasztó.

Forrás: [origo]