Három Chevrolet mini

Vágólapra másolva!
A General Motors kötelékébe tartozó márka három miniautó-tanulmányt mutatott be ma a New Yorki Autószalonon, mindhármat a dél-koreai formatervező központban tervezték.
Vágólapra másolva!

A Chevrolet elsősorban a fiatal vevőket akarja megszondáztatni a három új tanulmánnyal, erre a célra még egy weboldalt is létrehoztak, ahol szavazni lehet a számunkra leginkább tetsző autóra. Bár egyik modell sorozatgyártásáról sem írnak a sajtóközleményben, a legnagyobb esélye erre minden bizonnyal a legtöbb szavazatot kapó miniautónak lesz.

A három kocsi közül a legsportosabb a zöld színű Beat, ami igazi kis aszfalttorpedó. Dinamikus összhatását az erősen emelkedő övvonalának, a kis üvegfelületeknek, a rejtett kilincseknek, és a 17 colos alufelniknek köszönheti. Szemből az Opel Corsát, oldalról a Toyota Yarist, hátulról a Mercedes A-osztályt idézi, mégis egységes hatást kelt a formaterve. Mivel a kocsi elsősorban a technológiai fejlődéssel lépést tartó városi fiataloknak szól, a hagyományos lámpákat LED-ekkel helyettesítették, a külső tükröket kamerára cserélték, a mélyládás Alpine hifi kijelzőjét pedig a kormánykerékre tették. A navigációs rendszer kijelzője jól látható helyre került, de ha lesüllyesztjük, akkor egy tágas rekesz nyílik meg a kisebb-nagyobb holmik számára. Egy sportos karakterű, 1,2 literes turbómotor található a Beat orrában, ami automatikus váltón keresztül hajtja meg az első kerekeket.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]


A retrós külsejű Groove az elegáns vonalat képviseli a három mini között, és nem csak a fekete fényezése miatt. Számos krómozott díszítő elemet helyeztek el karosszériáján, aminek formatervéhez egy katonai sisak adta az ihletet a koreai formatervezőknek. Vízszinteshez közelítő motorháztetejével, majdnem függőleges szélvédőjével, és alaposan kiszélesített sárvédőivel a negyvenes évek amerikai hot rodjait idézi a kisautó. Az volt a tervezők célja, hogy a kis külső méretek ellenére is a masszivitás és a biztonság érzetét nyújtsa a forma, amit sikerült is teljesíteni. A Groove orrában a Chevrolet bevallása szerint egy igen takarékos, egyliteres dízelmotor dolgozik.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Talán a narancssárgára fényezett Trax formája sikerült a legjobban, ezt a modellt városi mini szabadidő-autónak szánja a Chevrolet. Kerek fényszóróival, sarkokba tolt kerekeivel, kint hordott pótkerekével igen karakteres autó lett a Trax, de a lemezek alatt is különleges technika lapul. Az első kerekeket egy egyliteres benzinmotor hajtja meg, a hátsó, zárható differenciálművel is felszerelt tengelyre pedig egy elektromotort tettek, így megvalósult a költség- és környezetkímélő összkerékhajtási rendszer. Érdekesség, hogy a sárvédők és a lökhárítók egyetlen karosszériaelemet képeznek, de a félkör alakú, LED-is külső kamerák sem nevezhetőek mindennapi megoldásnak.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]