Autósmozi: Lexus LS460

Vágólapra másolva!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jelenkorunk japán autógyártásának csúcsát az új Lexus LS460 képezi, amely szinte a létező összes eddig kitalált extrával kényezteti a beülőket.
Vágólapra másolva!

Autósmozink szűk idősávjában lehetetlenség bemutatni a Lexus LS460-asba gyömöszölt technikai arzenált, ezért Bertalan Gábor kollégánk egy kissé rendhagyóra sikeredett filmben inkább az autó hangulatát próbája visszaadni. Közel öt perc a legdrágább Lexussal, amelyben a japán autógyártás szinte összes jelenkori vívmánya helyet kapott. Részletes írott teszt hamarosan.

Forrás: [origo]