Jön a Kia cee'd Hyundai változata

Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonon bemutatkozó i30 technikailag alig különbözik a testvérmodelltől. Újszerű elnevezésének mintájára később a többi Hyundait is át fogják keresztelni.
Vágólapra másolva!

Az autós szakma már jó ideje kész tényként kezelte, hogy hamarosan a Hyundai emblémával is kapható lesz a Kia cee'd, de végre konkrétumokat is elárult a koreai gyár az új modellel kapcsolatban. Az FD kódnevű, de valószínűleg i30 néven a szalonokba érkező Volkswagen Golf vetélytárs le sem tagadhatná a Kiával való rokonságot, hiszen profilnézetből még a szakértők is nehezen fogják megkülönböztetni egymástól a két autót. Persze egyformaságról szó nincs, az orr részt és a hátsó lámpákat teljesen áttervezték a Hyundai formatervezői. Az FD legfeltűnőbb eleme a magasra nyúló hátsó lámpa lett, egyéb merész fogást nehéz lenne találni a bárki számára könnyen emészthető karosszérián. A motorkínálat megegyezik a cee'-d-ben megismert modern erőforrásokkal, vagyis három benzines (1,4-es 109, 1,6-os 122, és kétliteres 143 lóerővel), és három dízelmotor (1,6-os 90 és 115 lóerővel, kétliteres 140 lóerővel) lesz választható. Az i30 elnevezés az új névadási szisztéma első darabja a koreaiak kínálatában, később az összes modell hasonló, alfa-numerikus elnevezést kap majd. Bár Genfben ünnepli világpremierjét jövő héten, megvásárolni csak 2007 nyarától lehet majd az újdonságot.