A Cerberusé lesz a Chrysler

Vágólapra másolva!
A várakozásokkal ellentétben mégsem a kanadai Magna, hanem a Cerberus Capital Management nevű pénzügyi befektető cég lesz a Chrysler új többségi tulajdonosa, miután 7,4 milliárd dollárért megvásárolta a cég részvényeinek 80,1 százalékát.
Vágólapra másolva!

Az eladást követően a DaimlerChrysler helyett Daimler AG néven tovább tevékenykedő német konszern már csak 19,9 százaléknyi részvényt fog birtokolni az amerikai márkában. A kilenc éve 36 milliárdért összekapcsolt két autógyártó még befejezi közös projektjeit, de valószínűleg a közeljövőben nem indítanak újakat. Dieter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója az üzlettel kapcsolatban elégedettségét fejezte ki, mivel szerinte mindkét fél számára a lehető legelőnyösebb üzlet született meg. Valójában a Daimler alig keres az eladással és még kölcsönt is kell adni az amerikai márka megsegítésére.

A Chrysler irányítására frissen létrehozott Chrysler Corp. LLC-re ugyanis rögtön 5 milliárd megy el a felvásárlási árból és a 7,4-ből további 1,05 milliárdot kap a Chrysler Financial Services nevű pénzügyi részleg is. Az amerikaiak ezeken kívül legalább 1 milliárd dollárt kaphatnak tehermentesítésre a Daimlertől és további 400 millió dollár érkezhet a cégtől kölcsön formájában is. A németek így tulajdonképpen még buknak is az üzleten 50 millió dollárt, igaz, ha a Cerberusnak sikerül feléleszteni az elmúlt években hatalmas veszteségeket termelő céget, a hátramaradó mintegy 20 százaléknyi részvényétől már jóval magasabb áron szabadulhat majd meg a Daimler.