B mint Mercedes - Mercedes-Benz B 200 CDI Special Edition teszt

Vágólapra másolva!
Akik azt hitték, a tömzsi, buszlimuzinos Mercik halálra vannak ítélve, azoknak alapos szívfájdalmat jelenthet, hogy immár nem egy, hanem két ilyen modell létezik. A B-osztály egyszerre tágas és kényelmes, és az év végére még egy Special Edition csomag is vonzhatja vevőit.
Vágólapra másolva!

Fotó: Vida János

Elvakult Mercedes rajongók számára ez az autó maga a bűn, de aki kipróbálja, még meg is szeretheti
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Hazánkban rengeteg Mercedes-Benz fanatikus van, ezzel szinte minden nap találkozni. Ahogy az ország bármely pontján, a Fradi említésére biztos kiderül valakiről, hogy szurkoló, úgy a Mercedes név hallatán is bizton felemeli valaki a hangját, hogy az a világ legjobb autója. Érdekes, hogy eme rajongók nagy többsége néhány éve még elvetette az A-osztályt, mondván az nem Merci, most pedig azt láthatják, hogy egyre kevesebb a hagyományos limuzin a stuttgarti kínálatban.

Az ismerősi körömben több ilyen van: az igazán keménymagos Mercedes-Benz rajongók az első A-osztály 1997-es bemutatkozásakor direkt azért drukkoltak, hogy a kis tömzsi Merci bukjon meg. Mindenki azt várta, hogy az A-osztály az A2-es Audi sorsára jut, főleg azok után, hogy a jávorszarvastesztes mizéria nem éppen jó irányba építette a modell presztízsét. Az idő múlt, az A-Merci fennmaradt, az A2-es meg elhullott, miközben a modellváltás után már megjött a B-osztály is. Ez az első A hosszított kivitelének a szellemi örököse, miközben a műszaki megoldások nem változtak drasztikusan. Szendvicspadló a jó ütközésvédelem érdekében, az autóban széria az ESP. Ezen felül szinte az összes technikai újítást megkapta, vagyis a B-osztály műszaki szempontból igazán kifinomult autó.

Fotó: Vida János

Egyesek szerint kifejezetten szép a formája. Ők talán egy kicsit sok csillagot látnak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A B-osztály a Mercedes szerint egy sport tourer, vagyis egy újabb kategória szülötte. Teljesen mindegy, minek hívjuk, a végeredmény számít, aszerint pedig egy kompakt egyterű. Magas, de nem túl keskeny, miközben a térkínálat és a csomagtartó megfelelő. E leírásból is következik, hogy nem éppen a sportkocsik tervezési lexikonja alapján készült, vagyis ne is várjunk tőle semmi sportosságot, hiába ez a minősítés. A B-osztály gyakorlatilag a kiscsaládos, pakolni, kirándulni vágyó Mercedes rajongóknak született, akik már vevők voltak a korábbi A-ra, csak markánsabb vonalvezetést akartak. Az A-osztály kicsit csajosabb, a B-ről nem mondanám, hogy macsós, de ebbe még el tudom magam képzelni.

A B-osztály egyébként minden szempontból nagyobb, mint az A, de azért külsőre mégsem otromba. Az autó vonalvezetése markánsan elkülönül az aktuális A-tól, de az emberek többsége hajlamos összekeverni, hiszen megszokták, hogy csupán egy ilyen furcsa Mercedes létezik. Már kettő van, sőt, ha a nagy R-t is belevesszük, akkor három. Lassan a hagyományos limuzinok maradnak kisebbségben.

Fotó: Vida János

A majdnem 4,3 méteres hosszúsága nem nagy szám, a 2778 mm-es tengelytáv viszont tekintélyes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A B-osztály már korábban járt nálunk, akkor egy 170-es benzines kombinációban, amely nem igazán a nyerő páros. Persze biztosan van, aki ilyenre vágyik, de erről a modellről mindig is azt gondoltam, hogy egy kellemesen erős turbódízel motorral az igazi. Most megkaptuk a legerősebb dízelt, és az év végi különleges csomagot. A neve Special Edition és csak december 31-ig létezik egy kifejezetten év végi akcióval. Hiába, egy-két B-t még el kéne adni, főleg egy regnáló piacon.