Egy méter a motorosokért

Vágólapra másolva!
Közéleti személyek támogatásával "egy méter a motorosokért" akció indul, amely arra kívánja felhívni a zsúfolt nagyvárosokban autózók figyelmét, hogy sávjukban félrehúzódva adjanak legalább egy métert a sorok között előrecsorgó motorosoknak.
Vágólapra másolva!

Fodor Donát, a MotorShow1 nevű tévés motoros magazin főszerkesztő-műsorvezetője idén is elindítja az "egy méter a motorosokért" nevű akcióját. "Az egyre több baleset nem csak azt jelenti, hogy a motorosok száma drasztikusan megnőtt az utóbbi években, hanem azt is, hogy Magyarországon sajnos még nincs kialakult közlekedési kultúra a motorosokkal szemben. Tőlünk főleg délebbre teljesen természetes a két járműcsoport viszonya, az autósok tisztában vannak vele, hogy minden pillanatban feltűnhet egy kétkerekű, és ennek megfelelően is vezetnek. Ezt a hozzáállást szeretnénk nálunk is egy kicsit meghonosítani, amelynek érdekében Budapest legforgalmasabb kereszteződéseiben 1 héten át 10 000 darab szórólapon adunk tanácsokat a súrlódásmentesebb autós-motoros közlekedéséért. Fő célunk az, hogy a dugóban ácsorgó autósok egy kicsit húzódjanak félre, így biztosítva elegendő helyet az előrecsorgó motorosoknak." - mondta a maga is aktívan motorozó műsorvezető, aki hozzátette, hogy a közlekedési morál javítása mellett elengedhetetlen lenne az A kategóriás jogosítvány megszerzésének felülvizsgálata, illetve szigorítása.

Az akciót egyébként több közéleti személy (színész, sportoló, zenész és más médiaszereplő) is támogatja, akik maguk is gyakran motoroznak. "A sávok között előrecsorgást egyébként tiltja a KRESZ, ezért jelenleg annak lehetőségét vizsgáljuk, hogy miként lehetne változtattatni ezen az elavult szabályozáson. Az akciónkhoz az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) támogatását is kértük, hiszen programunk lényege az, hogy zökkenőmentesebb, kényelmesebb és főleg biztonságosabb legyen az autók közötti közlekedés motorral" - foglalta össze kezdeményezésük lényegét Fodor Donát.