Pótműszakok a Skoda-gyárban

Vágólapra másolva!
Úgy megugrott a Skoda személyautó iránti kereslet, hogy a gyár vezetése a héten megállapodott a szakszervezetekkel: legalább 19 rendkívüli műszakot tartanak a következő hónapokban, hogy teljesíthessék a megrendeléseket.
Vágólapra másolva!

A csehországi autógyár tavaly 555 ezer gépkocsit értékesített, idén 580 ezret terveztek, de már most szinte biztosra vehető, hogy a kereslet meghaladja a 600 ezret. A cégvezetés és a szakszervezetek megállapodása értelmében a rendkívüli műszakokat mindig péntekről szombatra éjjel fogják megtartani, és a cég vezetése megemelt éjjeli bért, illetve 500 koronás prémiumot ad minden munkásnak. - A részvétel önkéntes - mondta újságíróknak Jaroslav Povsík szakszervezeti vezető.

Martin Jahn, a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda személyzeti igazgatója szerint várható, hogy az év végéig összesen mintegy 50 rendkívüli műszakra lesz szükség, ha ki akarják elégíteni a keresletet. Az európai piacokon nagyon jól fogy az idén a Skoda, és a vevőknek általában legalább egy hónapot kell várniuk a kiszemelt autóra. - Ez egy-két héttel hosszabb idő a szokásosnál - jegyezte meg Jahn. Nem zárta ki, hogy szükség esetén bevezetik az önkéntes munkaszombatokat is.