Az operaház fantomja - Mercedes CLS 320 CDI teszt

Vágólapra másolva!
A CLS a Mercedes talán legmegosztóbb modellje. Az érettebb márkarajongók tagadják, a fiatalok rajonganak érte. A formaterv telitalálat, de ennek meg is kérik az árát.
Vágólapra másolva!

A Mercedes-Benz palettájából eddig egy fiatal menedzser viszonylag nehezen tudott választani. Az E-osztály konzervatív, a CLK viszont kompromisszumokra késztet. Az S túl nagy, és valljuk be az sem túl sportos, míg a C már kicsi. A Merci ebből a helyzetből tökéletesen vágta ki magát, egy régi-új elgondoláson alapuló modellel nyitottak a fiatalok felé. A CLS megmaradt elegáns, de ugyanakkor sportosnak is. Formailag annyira tökéletesen sikerült megoldani ezt a feladatot, hogy a nagy konkurensek még csak most kezdenek észhez térni. Sőt, egyre többen gondolkoznak egy ehhez hasonló autón. A CLS a Mercedes kínálatban körülbelül ennyiről szól, a formatervezés diadala, de nem több mint egy E-osztály. Kicsit szűkösebb, kicsit sportosabb, de jóval drágább. A design-nak ára van, ezt eddig is tudtuk. A vevők számából kiindulva van olyan, akinek ez ér ennyit.

Forrás: [origo]

Vida János