A svédek klímáznak télen?

Vágólapra másolva!
Naná, hogy klímáznak. A kérdés ugyanakkor érthető, hiszen náluk elég hűvös tud lenni nyáron is, télen meg fűteni kell az autót, mint az állat, mert azért a Golf-áramlat sem csinál kánikulát Svédországban. De most akkor minek a klíma télen?
Vágólapra másolva!

Az autó utasterének hűtő- és fűtőberendezése minden piacon más-más igényeknek kell, hogy megfeleljen. Az olaszok télen egyszerűen kikapcsolják a légkondit, az északi népek meg inkább a kiegészítő fűtést istenítik, ugyanez áll például a kanadaiak nagy részére is.

Pedig a klímaberendezés az autóban nem egyszerűen hideget csinál, hanem ennél sokkal több feladatot is ellát. Egy mai, modern autó légkondicionálója összetett munkát végez: fenntartja a kívánt hőmérsékletet, tisztán tartja az utastér levegőjét a portól és a pollentől, elzárja a kinti, szennyezett és büdös levegő útját, alacsonyabb páratartalmat biztosít, ezáltal zárt utastér mellett is elkerülhető az ablakok párásodása, vagyis a biztonságos vezetéshez is hozzájárul a berendezés használata. Ezeket tudva el lehet ismerni, hogy a klímaberendezés manapság nem szezonálisan használható extra, hanem igen hasznos és sokrétű jószág.

Igen ám, de mint minden berendezésnek és kezelőszervnek az autóban, úgy ennek is meg kell tanulni a használatát, és karbantartására is oda kell figyelni. A légkondi hűtőközege ugyanis nagynyomású gáz, a hibátlan tömítés tehát alapfeltétel. A klíma működtetése keringeti a rendszerben levő kenőanyagot is, amely a felületek kenését ellátja. Ez azért fontos, mert a tömítések, gumirészek kiszáradását is így lehet elkerülni: kenés híján ezek az anyagok kiszáradnak, porózussá válnak, áteresztik a gázt, ami szép lassan elillan a rendszerből. A berendezés hűtő hatása gyengül, majd megszűnik. Tehát a téli klímajáratás egyik oka a rendszer karbantartásának igénye. Ez nem állandóan bekapcsolt légkondit jelent, általában elég hetente egy-két alkalommal benyomni a gombot néhány percre. Ezzel még nem tudtunk le mindent, de a hibátlan működés idejét meghosszabbítottuk. A pollenszűrőt gyakrabban, akár évente, a gázt és a kenőanyagot ritkábban, kb. négyévente, de cserélni kell, és a rendszeres tisztítást, rosszabb esetben pedig a gombátlanítást is el kell végeztetni a klímaszervizben.

Télen milyen munkát adhatunk a klímaberendezésnek? Fagypont fölötti hőmérsékletnél is tapasztalhatjuk, hogy reggel beülve az utcán álló, éjszaka kihűlt autóba, lélegzetünk pillanatok alatt pára formájában csapódik le éppen a legrosszabb helyre, a szélvédő belső oldalára. A fűtés bekapcsolásával és a külső levegő beengedésével a pára hamar leszárad. A klíma működtetésével a folyamatot felgyorsíthatjuk, kihasználva a berendezés párátlanító funkcióját. A bekapcsolt légkondi párologtatója ugyanis kiszűri a levegő nedvességtartalmát, tehát nincs lecsapódó pára. Ez érvényes nemcsak a téli, hanem az esős, párás időben való használatra is.

Ötven fok felett/auto/uton/20060710klima.html