Apa, ilyet kérek - Nissan Micra C+C menetpróba

Vágólapra másolva!
Kevés nőiesebb autó van. A Nissan Micra C+C amúgy nyilván egy szerethető, kedves, okos kis kocsi. Már kapható, alapból 4 millióért.
Vágólapra másolva!

Minden rendes autóbuzi tudja, hogy vannak olyan listák, amelyeken a vicces kedvű megmondók a női vagy nőies vagy melegen ajánlott személygépjárműveket sorolják fölfelé, na ezek egyik favoritja lehet a Micra C+C. A Nissan új, 2+2 személyes, kompakt kupé-kabriója gombnyomásra nyíló-csukódó, üvegesen is keménytetővel, nagy csomagtartóval.

Már a "normál" Micra is erősen feminin, a nemrég általunk is tesztelt 1.2-es vagy az 1.6-os, 110 lóerős 160 SR is az. A C+C-vel a japán gyártó célja az volt, hogy egyrészt megfeleljen a piaci igényeknek, kiharapja szeletét a kupé-kabrió tortából, másrészt meg ismételten olyan meghatározó formát és modellt alkosson, mint tette azt a gyönyörűséges 350Z esetében.

Mert valljuk be, egy Almera vagy egy Primera nem feltétlen az érzelmekről szól, miképp az X-Trail, a Navara, a Pathfinder sem. A Note sem. A Murano? Esetleg. Mind kiváló autó a maga nemében, de főként az Almera és a Primera tetszik kissé porosnak. Na de majd érkezik a következő generáció, és akkor nem fogunk nyafogni.

Szóval Micra C+C. Ééérted, nem CC, hanem egy huszárvágással C+C. Hisz' annyi CC van már, hogy sok. A Micra főbb vetélytársai a Peugeot 206 és az Opel Tigra, mondjuk utóbbi csak kétüléses. Nem mintha a Micra (vagy a 206-os) négy felnőttnek elég helyet kínálna, de rövid távra végül is a lehetőség adott, meg aztán gyermekek is vannak a világon, állítólag.

De nézzünk is egy röpke táblázatot az emlegetett trió pár adatával (hosszúság, szélesség, magasság és tengelytáv mm-ben, minimum saját tömeg kg-ban, csomagtartó literben, alapár millió Ft-ban):

Nissan Micra C+C38061668144124321135457/2553,99
Peugeot 206 CC38351673137324421140410/1754,49
Opel Tigra Twintop39211685136424911235440/2504,44

Tehát a Micra C+C a legkisebb, jó magas, csomagtere a legöblösebb, ára a legkedvezőbb. Hogy teljes legyen a kép: a 206-os belépő benzinese is 1.6-os, de van kétliteres is, meg 1.6 HDi. Tigránk is lehet dízel, avagy 1.4/1.8 benzines.

Forrás: [origo]

Remek saját-, kiváló sajtófotók a galériában

A Micra C+C viszont legalábbis egyelőre nem elérhető dízelmotorral. Van 1.4-es és 1.6-os benzines 88, illetve 110 lóerővel, hengerenként 4 szeleppel, két vezértengellyel, változtatható szelepvezérléssel, 5 sebességes manuális váltóval (augusztustól az erősebbik 4 fokozatú automatával is).

Riválisként még egy smart fortwo cabriót (sokkal kisebb, pénzben hasonló), egy MINI Cooper Cabriót (más árkategória), szó van egy érkező Lancia CC-ről meg egy Mitsubishi Coltról, például.