Motorsuli: ha kijön elénk egy autó

Vágólapra másolva!
Amikor motorozunk sajnos benne van a pakliban, hogy egy figyelmetlen autós kihajt elénk. Ebben a kiélezett szituációban egy-egy apró mozdulatunkon akár az életünk is múlhat, ezért az alábbi motorsulis anyagunkat szinte kötelező tananyagnak kell tekinteni.
Vágólapra másolva!

Szinte biztosra vehető, hogy minden motoros rémálmai között előkelő helyen van az a szituáció, amikor a gondtalan csapatás közben hirtelen elékanyarodik egy autó. Ez a konfliktushelyzet a valósában néhány másodperc alatt alakul ki és zajlik le, így nagyon fontos, hogy fejben már felkészültek legyünk, ha egy jókora motorháztető bukkan fel közvetlenül előttünk.

Szabó Attila mindenekelőtt azt javasolja, hogy - amennyire ezt a szituáció engedi - próbáljuk meg hidegvérrel felmérni a helyzetet és hozzuk meg a legoptimálisabb döntést. Rutinos oktatónk szerint a legjobban akkor járhatunk, ha nem bonyolódunk hirtelen kikerülő manőverbe, hanem a lehető legnagyobb lassulást próbáljuk elérni. Ez sajnos sok esetben kevés lehet, ezért, ha elkerülhetetlen az ütközés, érdemes az utolsó pillanatokban a motorháztér, vagy a csomagtér magasságába "megérkezni", majd a becsapódás pillanatában elrugaszkodni a motorról és átrepülni az akadály felett.

Akármilyen látványosak vagyunk is, a fenti produkció sajnos nem lesz túl jó hatással az egészségi állapotunkra, ezért sokkal fontosabb, hogy megelőzzük az ilyen szituációkat körültekintő, defenzív vezetéssel. Ezekről és a fehér furgonok veszélyességi faktoráról lesz még szó az alábbi videónkban.