Jubileumi motoros kiállítás a Hungexpón

Vágólapra másolva!
Március 1-5-ig, a tavalyihoz képest egy nappal tovább tart nyitva a jubileumi Budapest Motor Kiállítás a kőbányai vásárváros területén. Aki kilátogat nem csupán a legújabb motorokat tapogathatja meg, de tesztelhet is, sőt egy kis szerencsével még egy Harley-Davidsont is nyerhet.
Vágólapra másolva!

Az eddigi legnagyobb Budapest Motor Kiállítás - a tavalyi rendezvényhez képest - 11 százalékkal több kiállítóval és egy nappal tovább várja az érdeklődőket a Hungexpo Budapesti Vásárközpont A pavilonjában. Az idén ötéves motoros kiállítás összesen 79 kiállító részvételével összesen 7742 négyzetméteren zajlik.

A motoros márkaimportőrökön és kereskedőkön túl, természetesen a kiegészítőket forgalmazó cégek többsége is kitelepül, így meg lehet majd nézni a tuningalkatrészek, motoros ruházat és túrafelszerelések legfrissebb választékát is.

A nézelődés mellett lesz tesztelési lehetőség is, a hangulat fokozásáról pedig Erdős Csaba gondoskodik majd streetfighter bemutatójával az A pavilon melletti pályán. Aki március 4-én, azaz szombaton látogat ki a rendezvényre, az összefuthat a gyorsaságimotoros-élet legeredményesebb magyar tagjával, Talmácsi Gáborral is.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően nem csupán motoros kiállítás zajlik 1-5-ig, ugyanis ekkor rendezik a Budapest Boat Show-t, a Sport és a FeHoVa kiállításokat is. A napi belépő ára 1300 forint, a kedvezményes jegy 800 forintba kerül, míg a családi belépő 2600 forint. A kiállítás kilátogatói között értékes nyereményeket sorsolnak ki, többek között egy Harley-Davidson Sportster 883-as motort.

Nyitva tartás:
március 1-4. 10-18 óra
március 5. 10-17 óra

Az alábbi olvasóink nyertek egy-egy belépőt a szerdától vasárnapig nyitva tartó Budapest Motor Kiállításra:

Lantos András

Fricz József

Szegedi Andrea

Tajti Zsuzsanna

Sipos Tamás

Dr. Abay-Nemes Ágnes

Bencze Tünde

Garamvölgyi Glória

Prazsák Zsolt

Lévai Péter