Kombi is készül a Cadillac BLS-ből

Vágólapra másolva!
A General Motors tervei szerint a négyajtós mellett további karosszériaváltozatok is készülnek majd az európai Cadillacből.
Vágólapra másolva!

A BLS palettája elsőként kombival bővülhet, amelyet a tervek szerint a Saab veszélyeztetett trollhättani üzemében gyártanak majd. A modell 2007-ben debütálhat az európai piacon, hol másutt, hiszen a Saab 9-3-as alapjaira épülő négyajtóst is kifejezetten az európai ízlésnek megfelelően alkották meg.




Frankfurtban mutatkozik be az európai Cadillac/auto/ujdonsag/20050901frankfurtban.html