Hegyen-völgyön át a GSR-rel

Vágólapra másolva!
Az ezres szerviz után végre letudtuk a bejáratás kényes fázisát is a GSR600-asunkkal, amelybe szép lassan, de biztosan gyűlnek a kilométerek. Néhány pályanappal és rövidebb túrával a hátunk mögött már teljesen más szemmel nézünk a kis hatszázas méregzsákra, amely lelkesen próbálja kompenzálni, hogy tervezői szeme előtt gyakran a költséghatékonyság szó lebegett.
Vágólapra másolva!

A nagy pályamotorozások, egykerekezési kurzus, versenymotoros iskola és a temérdek egyéb tesztmotor között szép észrevétlenül gyűlnek a kilométerek a Suzuki GSR600-asunkba is, amely időközben elkoptatta a gyárilag szerelt hátsó gumiját is, ezért kapott egy szép új tapadósat. A kilométeróra jelenleg 5800-at mutat, így lassan nekigyűrkőzünk a 6000-es szerviznek is, szerencsére a kötelező olajcserén kívül eddig semmi nyűge nem volt a motornak, egyedül csak a láncot kellett ápolni.

Tűzpiros kis masinánk nemrégiben kapott egy 14 fogas első lánckereket is, amely a gyárinál egy számmal kisebb. A végeredményt tekintve egy kicsit nyersebb lett a motor, a finom kis rezgései némileg erősebbek lettek, cserébe viszont sokkal robbanékonyabb és nyomatékosabb lett a paripa. Sajnos a sebességmérő pont az első lánckeréktől kapja a jelet, így a tuning óta egy picit csal az óra, de mivel eddig sem volt túl nagy jelentősége a digitális kijelzőn felbukkanó számoknak, úgy gondolom, hogy ennyit megért a dolog.

Forrás: [origo]Ami a külcsínyt illeti, már-már ott tartok, hogy sikerült megszeretni a GSR technokrata formáját, egyedül csak a sok műanyaggal nem tudtam megbarátkozni. Sokat dobott az összképen, hogy a felnikre felkentünk egy garnitúra piros csíkot, így utólag azt gondolom, hogy ezt a lépést már a gyárnak meg kellett volna tennie, mert remekül áll a motornak. Némi kényszerűség szülte, hogy a gyári kormányvégek helyét egy-egy alumínium kormányvégsúly vette át. Ezek szemre ugyan szebbek, mint a gyárilag szerelt bumfordi darabok, ám sokkal könnyebbek, így nem csillapítják olyan jól a kormány rezgéseit, ami szó szerint zsibbasztó lehet egy-egy hosszabb autópályamenet után.

Az extralista még két helyes kis bukógombával is gyarapodott, ezek nélkül gyakorlatilag a gazasági totálkár reszkírozza minden GSR-tulaj, hiszen egy csúszásnál az aluváz ér le elsőként, és a vázsérülésre minden kárfelmérő automatikusan beixeli GTK rublikát.

Folyt. köv.

Forrás: [origo]

Nógrádi Attila

A Suzuki láncos kutyája - GSR 600/motor/teszt/20060424asuzuki.html