Vágólapra másolva!
Péntek 13-a ide, péntek 13-a oda jól alakult Talmácsi Gábor első edzésnapja Estorilban, a gyorsaságimotoros-vb idei utolsó előtti futamának helyszínén.
Vágólapra másolva!

A 125 köbcentis kategóriában induló Talmácsi a délelőtti szabadedzésen még csak a 12. helyen végzett, az időmérőre azonban közel 4 másodpercet tudott javítani, így a legjobb Hondásként az első sorba kvalifikálta magát. A legjobb időt a már világbajnok spanyol Alvaro Bautista futotta Apriliájával. A magyar motoros csupán két ezredmásodperccel maradt el a harmadik helyen végző olasz Mattia Pasinitől. A kategória másik magyar résztvevője, Tóth Imre a 17. lett.

Talma nyilatkozata:
"Nagyon boldog vagyok, hogy végre újra az élmezőnybe lehetek. Nem számítottam ilyen jó eredményre, hiszen a pálya karakterisztikája nagyon hasonlít Japánhoz, és ugye ott nem jöttek össze a dolgok. Nagyon jó volt ma motorozni. Igazából nagy problémáink nincsenek, összességében minden rendben van a géppel. Jó érzés volt, hogy nem kellett küzdeni a motorral és jött az eredmény. Mindig sokat számít az utolsó két verseny, remélem sikerül szépen zárnom a szezont."

A 125 köbcentisek első időmérőjének végeredménye:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:46.493 p
2. Mika Kallio (finn, KTM) 1:46.580
3. Mattia Pasini ((olasz, Aprilia) 1:46.843
4. Talmácsi Gábor (Honda) 1:46.845
...17. Tóth Imre (Aprilia) 1:48.456

A rajtsorrend két időmérő alapján alakul ki, a második kvalifikációs edzést szombat délután rendezik.