Bitter Sándor a Man-szigeten

Vágólapra másolva!
Bitter Sándor az első magyarként teljesítette a híres Man-szigeti TT három futamát. A közúton zajló motoros verseny sajnos idén is négy halálos áldozatot követel.
Vágólapra másolva!

Túlzás nélkül állítható, hogy a világ leghíresebb és legveszélyesebb, ugyanakkor legjobban fizetett versenye a Man-szigeti hosszútávú verseny, a TT. Jövőre lesz száz éve annak, hogy a változatlan sziget körön próbára teszik gyorsaságukat és akár életüket is a világ minden tájáról érkezett motorversenyzők.

Mivel utcai futamról van szó, ezért a pálya maga a közút, 64,5 km hosszan, több falvat is érintve, amit a rajt előtt egy órával zárnak le. Az indulóknak több mint 200 kanyart kell be tanulni és ezek nagy részét a motor legnagyobb sebességén kell teljesíteni, mindenféle, a versenypályákon megszokott bukótér és korlátok nélkül, utcai aszfaltminőségen.

Sajnos nem telik el év, hogy ne szedné áldozatait a verseny, idén négy nevezett versenyző halt meg, az utcai motorosok közt is sok volt a haláleset. A verseny népszerűségét az is bizonyítja, hogy a sziget 70 000 fős lakossága több mint duplájára nő ilyenkor. A száz év alatt legendássá vált versenyzők nyertek itt többször, Joey Dunlop 26-szor, Agostini 10-szer, és az idei győztes McGuinnes 11-szer.

Az idei verseny a magyarok számára különösen jelentős volt, mert negyven év után először indult magyar a TT-n, korábbi hosszú távú versenyzőnk Bitter Sándor személyében. Sanyi korábbi endurance és amerikai superbike eredményei megfeleltek a rendezők indulási feltételeinek. Mivel hosszútávú versenyen már nem akart indulni, viszont versenyezni továbbra is szeretett volna, új motivációt a Man-sziget adott Bitternek, aki napi 3-4 óra motokrossz edzéssel és szimulátoron való gyakorlással készült a versenyre.

Forrás: Mike TamásA rendezők idén felemelték az újoncok limit idejét két perccel, ami különösen megnehezítette az először próbálkozók dolgát. A pálya betanulása élőben először autós bejárással történt, majd motorral forgalomban, kettesével. Sándort a háromszoros TT-győztes Richard Quayli (Milky) segítette. A kanyarok betanulása volt a legnehezebb feladat, de már az első körök után egyes részeken 200-ról 270 km/órára gyorsult. A cél a limit megfutása volt a rajtjog megszerzéséhez, ami sikerült is neki, húsz percen belüli idővel.