Autósmozi: MINI Cooper S JCW

Vágólapra másolva!
JCW = John Cooper Works, azaz hivatalos tuning az amúgy sem vérszegény MINI Cooper S modellhez. Csak 1.6-os motor, de nagyobb kompresszor, módosított elektronika és sportkipufogó-rendszer, 210 lóerő, brutál. A kis utcai versenyautót az Euro-Ringen teszteltük.
Vágólapra másolva!

Bertalan úr szerint az angolok nem normálisak, de így van ez jól. Bertalan úr azt mondja, sosem volt még neki ilyen jó, hisz' vezetési élményben rengeteget ad a tuning-MINI. Jó kis angolos időben mókáztunk vele az örkényi Euro-Ringen - nézze meg videónkat, képeinket - olvassa tesztünket is!

Forrás: [origo]

Autósmozi: MINI Cooper S JCW - 7:08 p.

Részletek Bertalan úr (forgatási) naplójából:

"Tegnap már megkóstoltam a kis fekete szörnyeteget a városban. Izgalmasnak tűnt már akkor is a gondolat, hogy ma az Euroring aszfaltján lehet majd körbezavarni. Kilenckor találkozó lent a pályán, a kocsit kolléga hozza, azaz hozta, mert már ott vár. Felelősségvállalási papír kitölt, pályára felgurul. Mikroport és kameraoldali vevő ellenőriz. Közben azon agyalok, hogy mit is mondjak abban a szűk pár percben, amíg lehet. Marad a szokásos megoldás: improvizáció. Készültem kis angol zászlóval, meg angol mezzel. Csípem az angolokat.

Forrás: [origo]

Szóval hangellenőrzés. Hiba, minden elem kimerült, még a tartalék is! Ettől szép az élet! Sebaj, autóba vágom magam, és így legalább van egy pár percem, amíg megszülöm, mit is akarok kihozni a MINI-ből. Forog a kamera. Túl sokat akarok átadni abból az élményből, ami a helyszínen ért, ezért érzem, sok a hiba. Mindegy, majd az aranykezű vágó megoldja! Az eső lassan elkezd esni. Toljuk a gépet körbe-körbe. Csúszik az aszfalt. Örülök neki, mert így legalább nem írjuk le az abroncsokat! Menetstabilizáló kikapcs, hardcore élvezet! A versenypályán nagyon kijön az autó karaktere! Visít, durrog, csikorog, és nem is gonosz! Nem erre számítottam! A fotózáshoz még kell egy-két izgalmas kézifékest csinálnom a belső pályás kanyarokban. Szakad az eső, a kolléga ázik-fázik, én pedig vigyorgok, mint a tejbetök. Szép az élet, nem?"