Loeb Argentínában sem kegyelmez

Vágólapra másolva!
Két nap után a címvédő Loeb vezet a murvás Argentin ralin, a Kronos Citroën francia klasszisa mögött a norvég Solberg (Subaru) a második, az olasz Galli (Peugeot) a harmadik. A finn Grönholm (Ford) "kiesett", majd kapaszkodik.
Vágólapra másolva!

A vb-szezon hatodik versenye úgy kezdődött, hogy végre nem csak Grönholmnak van reális sansza Loebbel szemben, hiszen az eddig szenvedő Solberg kitűnően ment, vezetett is. Loeb persze elsőként rajtolva a takarítás miatt vesztett némi időt, de ez nála egyenlő azzal, hogy mindössze pár másodperc hátránnyal beáll a második-harmadik hely környékére, hogy aztán a későbbiekben onnan támadjon, általában elsöprő sikerrel.

De ezúttal még Fortuna kisasszony is segítette, mert Grönholm Fordja lebetegedett, sőt, a honfi- és csapattárs Hirvonené is. Solberget meg elverte. A Ford két finnje a Superally szabály értelmében szombaton ismét nekiveselkedett, utóbbi mondjuk megint feladta, Magic Marcus bezzeg visszakúszott a tizedik helyre, pár konstruktőri pontot még begyűjthet a kékoválosoknak.

Az élen Loeb és Solberg árnyékában a most nem Mitsubishivel, hanem Peuegot-val rajtoló Galli a harmadik. Negyedik és ötödik a szintén 307-est terelgető norvég Henning Solberg (Petter fivére) és az osztrák Stohl. Ahhoz képest, hogy murván tanul, a hatodik hely kimagasló az aszfalton már tündöklő spanyol ifjonc Sordótól (Citroën), hetedik a másik gyári Subaruval az ausztrál Atkinson, nyolcadik a Stobart-Ford helyi menője, Perez-Companc.

Az eddigi 18 gyorsból Loeb "csak" 5-ös nyert, óvatos, pontos. Amúgy még Grönholm 6, Solberg 5, Stohl 1, Pons 1. Utóbbi, Loeb spanyol csapattársa is "kiesett" és jön vissza, a 17. hely az övé. Vasárnapra 4 gyors maradt. Ha nem történik csoda, ismét Loeb nyer, a pontversenyben hát még komolyabbra hízik előnye.

Argentin rali, az élcsoport állása 18 szakasz után:
1. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën Xsara WRC) 3:31:03.6 ó
2. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) + 43.1 mp
3. Galli, Bernacchini (olasz, Peugeot 307 WRC) + 2:36.4 p
4. H. Solberg, Menkerud (norvég, Peugeot 307 WRC) + 3:36.8 p
5. Stohl, Minor (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 3:41.1 p
6. Sordo, Marti (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 5:04.0 p
7. Atkinson, Macneall (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 5:22.7 p
8. Perez Companc, Volta (argentin, Ford Focus WRC) + 9:26.6 p
9. Wilson, Orr (brit, Ford Focus WRC) + 9:37.5 p
10. Grönholm, Rautiäinen (finn, Ford Focus WRC) + 14:20.8 p