MotoGP: esőben harcoltak a BMW-ért

Vágólapra másolva!
Szakadó esőben kellett megtartani a barceloniai teszt alatt azt a hivatalos időmérő edzést, amelynek fődíja egy BMW Z4 M Roadster volt. Idén az amerikai Colin Edwards remekelt, aki hatalmas fölénnyel, majdnem két másodperccel előzte meg a második helyen befutó Nicky Haydent.
Vágólapra másolva!

A délelőtti szabadedzésen nagyon jól szerepelt a suzukis John Hopkins, aki átmentette formáját a délutáni hivatalos időmérő edzésre is, azonban nem kellett túl sokat várni arra, hogy Rossi átvegye az első helyet. A papírforma akkor dőlt meg, amikor mindkét pilóta - mintegy egy percre egymástól - elesett, így megnyílt a lehetőség kapuja mások előtt is.

Edwards, aki az edzésnek egy jó részén a harmadik hely körül tanyázott, úgy hat perccel a lefújás előtt indította meg támadását, és három fantasztikus kört tett meg egymás után: az elsővel feljött a második helyre, majd a következővel 1 másodperccel megelőzte Rossit. Ezután rátett még egy lapáttal, és 2,26 másodpercet vert a világbajnok csapattársára az edzés végén, aki így a harmadik helyre szorult.

Edwardshoz a legközlebb a gyári hondás Nicky Hayden került, ám különbség így is 1,8 másodperc volt. Edwards egyébként már 2004-ben is nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze a BMW slusszkulcsát, azonban akkor Rossi megelőzte őt az utolsó pillanatokban.

Forrás: [origo]Kellemes meglepetést okozott James Ellison is a Dunlop-gumis Yamaha nyergében, aki végre említésre méltó eredményt tudott felmutatni. A brit pilóta nagyon szenvedett idáig az M1-essel, ami akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor Carlos Checa csatlakozott a csapathoz, és szinte minden teszten legalább 2-3 másodperccel volt gyorsabb. Most azonban Ellisonnak sikerült megszereznie a negyedik helyet, így három Yamaha volt az első négyben, Checa pedig a nyolcadik lett, miután ő is bukott az edzés leintése előtt.

A suzukis Chris Vermeulen is jól ment az edzésen, ötödik helyen végzett, és a két Kenny Roberts is elégedett lehet: az amerikai pilóta hetedik lett apja csapatában. Azonban egy bukás őt is megfosztotta a jobb eredménytől. Köztük Marco Melandri volt hatodik helyen.

A korábbi jó formájuk után a nedves edzésen a két Kawasaki csak a 10. és 11. helyre tudta minősíteni magát, De Puniet majd egy másodperccel volt Nakano előtt. A két Ducati is gyengélkedett, Capirossi a 14., Gibernau a 16. lett. Gibernau már az esemény előtt úgy nyilatkozott, hogy nincs esélyük a BMW megnyerésére, és nem is nagyon fognak próbálkozni, inkább a tesztelésre koncentrálnak.

Forrás: [origo]

BMW-díj, végeredmény:
1. Colin Edwards USA Camel Yamaha Team 1:57.102 secs
2. Nicky Hayden USA Repsol Honda Team 1:58.921 secs
3. Valentino Rossi ITA Camel Yamaha Team 1:59.360 secs
4. James Ellison GBR Tech 3 Yamaha 1:59.619 secs
5. Chris Vermulen AUS Rizla Suzuki MotoGP 2:00.001 secs
6. Marco Melandri ITA Fortuna Honda 2:00.218 secs
7. Kenny Roberts USA Team Roberts 2:00.225 secs
8. Carlos Checa SPA Tech 3 Yamaha 2:00.551 secs
9. John Hopkins USA Rizla Suzuki MotoGP 2:00.621 secs
10. Randy de Puniet FRA Kawasaki Racing Team 2:01.249 secs
11. Shinya Nakano JPN Kawasaki Racing Team 2:02.177 secs
12. Makoto Tamada JPN Konica Minolta Honda 2:02.197 secs
13. Alex Hofmann GER Team d'Antin Pramac 2:04.003 secs
14. Loris Capirossi ITA Ducati Marlboro Team 2:05.073 secs
15. Toni Elias SPA Fortuna Honda 2:05.961 secs
16. Sete Gibernau SPA Ducati Marlboro Team 2:06.724 secs
17. Jose Luis Cardoso SPA Team d'Antin Pramac 2:06.846 secs
18. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team 2:07.326 secs
19. Vittoriano Guareschi ITA Ducati Marlboro Team 5:13.977