Svéd rali: Magic Marcus újra köztünk

Vágólapra másolva!
Győzelemmel ünnepelte 38. születésnapját Marcus Grönholm, ugyanis a szezonnyitó Monte-carlói ralit követően a svédországi csupahó-versenyen is a Ford finn kiválósága nyert. És újra csak a világbajnoki címvédő, francia Sebastien Loeb (Citroën) előtt. Harmadik a helyi menő Daniel Carlsson (Mitsubishi) lett.
Vágólapra másolva!

Grönholm nem viccel! A Ford sem viccel! Mert az van, hogy ugye nemrég a nyitányon, a jeges Montén Grönholm nyert, a hercegségben először, aszfalton először, az új Focusszal először, blablabla. Oké, kellett hozzá, hogy a toronymagasan vezető Loeb hibázzon, és "csak" a második helyre tornázza vissza magát, de akkor is. Nagyszerű teljesítmény volt a Peugeot-tól leszerződtetett finn klasszistól, akit még annak idején a szivaros Corrado Provera bácsi, az oroszlánosok egykori csapatigazgatója nevezett el Magic Marcusnak. Tán nem kell lefordítani.

Na ja, Grönholm két egyéni világbajnoki címig vitte a Peugeot-nál, még az übersikeres 206 WRC-vel, 2000-ben és 2002-ben. Tavaly a 307-essel már nem ment olyan jól, de két futamgyőzelem (Finnországban és Japánban) azért csak összejött. Bezzeg Loeb 2005-ben nem kevesebb mint tíz versenyt nyert, és utcahosszal végzett az élen. Zsinórban másodszor, 2004 után. És lett neki 20, azaz húsz futamgyőzelme. Már majdnem annyi, mint a rekorder, a hozzá és Grönholmhoz hasonlóképp kétszeres világbajnok (1990, 92) spanyol Carlos Sainznak (26).

Szóval a tavalyi esztendő feltétlen Loebről és az "öregecskén" is szenzációs Citroën Xsara WRC-ről szólt. Grönholmnak, na meg a 2003-as világbajnok, norvég Petter Solbergnek (Subaru) csak epizódszerepek, morzsák jutottak.

Aztán jött a tömeges gyári visszalépés (Citroën, Peugeot, Skoda, Mitsubishi), sokan temetni is kezdték a WRC-t. Csak a Ford és a Subaru gondolta úgy, hogy kitart az amúgy nem kis népszerűségnek örvendő, ám dollár-, euró- és jenmilliókat, tízmilliókat, százmilliókat felemésztő technikai sportág mellett.

Közben a szövetség, az FIA hozott néhány költségcsökkentő szabálymódosítást, az aktív diffikből csak egy maradt, egy motort és egyéb technikát kell használni két versenyen, faragtak a logisztikai kiadásokból is, satöbbi, lényeg, hogy az autók, a WRC-k, a csapatok nem tűntek el, csak átalakultak.

A Ford és a Subaru maradt ugye gyári, a Citroënből Kronos lett, de 307-es Peugeot, Mitsubishi Lancer és Skoda Fabia is maradt WRC-nek. Új színek, támogatók, festések, arcok, kihívások. De idén is 16 a futam, ugyanaz a 16, és Loeb címet akar védeni, Grönholm és Solberg pedig el akarja tőle venni.

Forrás: EPA

Kettőből kettő Grönholmnak és az új Ford Focus WRC-nek

Bizony, ez az év is ennek a nagy hármasnak a versengését kell, hogy hozza, mások csak bele-beleszólhatnak a meccsükbe, a trónra sansztalanok. Gondoltuk ezt a szezon előtt. Most meg azt gondoljuk, hogy igen, igazunk volt, csak lehet, hogy a trióból duó lett, lesz. Mert Solbergnek (Petter) se a Monte, de ez a Svéd rali nem jött össze, és ezzel aztán nézzük is, mi történt a hétvégén.

Egészen konkrétan az, hogy Grönholm negyedik sikerét aratta Svédországban, pályafutása során pedig ez már a 20. futamgyőzelme. Azaz beérte Loeböt. Akinek - mint a Montén - megintcsak maradt az ezüst. Nem tudott mit kezdeni Grönholmmal, az új Forddal, hiába próbált meg mindent, nem ment.

Grönholm vasárnap, február 5-én ünnepelte 38. születésnapját, nem kis diadallal. És két futam után 20 pontja van, ennél több nem is lehetne. Ez azt is jelenti, hogy a Fordnak is kettőből kettője van, márpedig ez nem rossz kezdet egy olyan cél elérése felé, amelyet úgy hívnak, hogy világbajnoki győzelem. (Amely az elmúlt hat szezonban kizárólag francia, PSA-csapatnak adatott meg testvéries elosztásban, három Peugeot, három Citroën.) Ja, és ez a Ford jubileumi, 50. elsősége az elitben, gratula.

Forrás: EPA

Ismét "csak" második lett Loeb és a Citroën

Grönholm fölényét a Karlstadt központú, rettenet hidegben és szép nagy hóban megrendezett 55. Svéd ralin mi sem támasztja alá jobban annál az adatnál, hogy a 19-ből 10 szakaszon nem volt nála gyorsabb. Az első perctől az utolsóig ő vezetett. Loeb 8, az olasz Galli egy gyorsot tudott nyerni. Másképp: Ford 10, Citroën 8, Mitsubishi 1. Megint másképp: BFGoodrich-Pirelli 18-1.

Ez az 55. Svéd rali egyébként össztávjában 1447,76 km hosszú volt, ebből gyorsaságinak 348,88 km számított. 63 egység vágott neki, 54 ért el a célig. Volt egy magyar résztvevője is, a Pénzes, Thurzó duó egy N3-as Renault Clióval, ők abszolútban a 47. helyen, kategóriájukban a harmadik pozícióban zártak, szép volt. Többet róluk DuEn honlapján.

És Grönholm taktikus, már nem hibázik annyit, mint az elmúlt két szezonban. Akkor is gyors volt, tudása mit sem kopott, de rontogatott, és ki-kicsúszott kezei közül nem egy, nem két pont. De 2006-ben egyelőre egy sem. Partner, kitűnő partner az új Focus, hamar összeszoktak, és mennek, és eddig verik Loeböt és Xsaráját.

Forrás: EPA

Nagyon kellett már egy ilyen remek eredmény a Mitsubishitől

A Ford másik finnje, a Grönholmnál jóval fiatalabb Hirvonen is sokáig remekül teljesített, aztán az ő Focusának nem bírta a motorja, és meg kellett állnia. Szombaton visszaállt, de tetemes hátránya okán csak csapatpontokat szállíthatott a kékoválosoknak...

Pénteken, az első napon még olyasmik történtek, hogy Petter Solberg Subarujának kitört a jobb hátsó féltengelye, ennyi. Ettől kezdve Mr. Hollywood csak tesztelgetett, ahogy ausztrál márkatársa, Atkinson is (aki saját hibájából maradt le csúnyán). Ha a Subaru komolyan gondolja, hogy világbajnok akar lenni, sietve össze kell magát kapnia. Lehet, hogy ez a kitartó Pirelli-házasság sem előny a BFGoodrich papucsosokkal szemben... (A Subarun kívül csak a privát Mitsubishiken van Pirelli.)

Ja, a háromgyémántosok bezzeg brillíroztak! A Ralliart erre a meccsre az olasz Gallin kívül a helyiek kedvencét, Daniel Carlssont ültette Lancer WRC-be - hááát, nem volt rossz döntés. Mert Grönholmot és Loeböt leszámítva ők ketten autóztak hatalmasat, másodpercek voltak köztük végig, hogy a dobogóra aztán a svéd fiú állhasson (mint sose még). Le a kalap mindkettőjük, és a Mitsubishi előtt is!

Forrás: EPA

Egyelőre csak meseszép, de nem elég jó az új Subaru

A Kronos Citroën tapasztalatlan másodhegedűsei pódiumra nem lehettek jók, a két spanyolból főleg Pons hetedik helye jó sok csapatpontot is eredményezett, Sordo meg tanult. A Peugeot Norway versenyzői közül a norvég Henning Solberg, Petter fivére esett-kelt, borult, de így is nyolcadik lett, az osztrák Stohl meg sokáig szépen haladt, aztán egy hófalon végezte. Még továbbgurult, hogy aztán motorhiba miatt kiálljon. Bizony, a Svéd rali a szegecses gumikról és a félelmetes tempóról is szól, a hófalakon meg lehet támasztani a csúszó kocsit, de nem minden esetben...

Nem szóltunk még a régebbi Ford Focusokat csatasorba állító VK Stobart-féle alakulatról: a JWRC-ből ismert finn Katajamäki hatodik lett (hoppá, első WRC-meccse...), a gyári csapat vezetője, a brit Malcolm Wilson fia, Matthew sokadik, de a Montéhoz hasonlóan ezúttal is célba ért, az argentin Perez-Companc még sokadikabb helyen végzett.

A Red Bull-Skoda fiai közül a DTM- és helyi menő Mattias Ekström nem egyszerűen közlekedett a Fabia WRC-vel, mígnem a vasárnapi első gyorson kiesett, az ötödik helyről, túl sok volt egy kanyarban, ennyi. Az osztrák Aigner sem bírta sokkal tovább. Egy privát Fabiát a cseh Kopecky azért elszállítmányozott a finisig.

Forrás: EPA

Na, ilyen hideg volt, de Grönholmot egyáltalán nem zavarta

Ennyit a valamilyen szinten versengő csapatokról és pilótáikról, de nem csak ők jeleskedtek ezen a speciális versenyen. Hanem a persze, hogy svéd Radström (egy Subaru WRC-vel), aki ötödik lett, a finn Kristian Sohlberg egy vicces, piros Imprezával az Atolye Kazaz színeiben, a szintúgy finn Janne Tuohino egy Xsara WRC-vel, és hát a 40. Svéd raliján induló (élő legenda) Stig Blomqvist, aki egy 40-es rajtszámú N-es Subaru WRX-szel csapatott. Korábban hétszer nyert, most is végigment, abszolút 24., kategória-negyedik lett.

Aki nagyon hiányzott erről a versenyről, az a finn Gardemeister, aki a nyitó Montén harmadikként zárt egy nagyon privát 307-es Peugeot volánja mögött. A belga Duvalnak sem jutott WRC-ülés, az észt Märtint meg ne is hiányoljuk, csak majd örüljünk, ha a híresztelésekkel ellentétben mégis rajthoz áll valamelyik futamon. Tudják, tavaly még gyári Peugeot-pilóta volt, nagyot esett, navigátora, a brit Park életét vesztette... És úgy volt (a nevezési lista alapján), hogy indul a finn Harri Rovanperä, de mégsem, kár.

Még valami érdekes: Loebék még az első napon, etapon le akarták kapni az extra lámpasort, nem sikerült, az meg aztán felcsapódott, és betörte a Xsara szélvédőjét. Ami "sikerült", az egy kikésés volt a rajtról, és ez 10 mp büntetést ért. Ennyivel vezetett Grönholm péntek este...

Ahogy a következő oldalon, a pontverseny állásában láthatják, Grönholm és Loeb elhúzott, Solberg sehol. Csapatban minimális előny a Fordnál, a Subaru messze, de még sok van hátra. Következik a világbajnoki sorozat harmadik versenye, a murvás Mexikói rali, március 3. és 5. között.

Forrás: EPA

Ha nem is Wilksszel, de a mi autónk győzött a junioroknál

A "nagyok" mellett a juniorok is megmérkőztek, Svédországban először. A JWRC címvédője, a spanyol Dani Sordo ugye idén inkább már WRC-zik, ergó a Citroën C2 helyett ismét a Suzukiról szól ez az osztály. És az új Swifttel nyert is az egyik legjobb, a helyi menő Per-Gunnar Andersson.

55. Svéd rali, végeredmény (élcsoport):
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Ford Focus WRC) 3:09:01.9 ó (110,8 km/h)
2. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën Xsara WRC) + 30.9 mp
3. Carlsson, Holmstrand (svéd, Mitsubishi Lancer WRC) + 2:56.8 p
4. Galli, Barnacchini (olasz, Mitsubishi Lancer WRC) + 3:03.8 p
5. Radström, Skallman (svéd, Subaru Impreza WRC) + 5:53.3 p
6. Katajamäki, Alanne (finn, Ford Focus WRC) + 7:34.8 p
7. Pons, Del Barrio (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 8:35.6 p
8. H. Solberg, Menkerud (norvég, Peugeot 307 WRC) + 9:01.5 p

ki