Bombázók földön-égen - Oldtimerek Angliában

A hazai classic-versenyek időmérő csapatának két tagja meghívást kapott egy angliai oldtimer-rendezvényen való közreműködésre. Majosházi Péter, a Chronomoto cég vezetője természetesen fényképezőgépet is vitt magával.

Érdekes ötlet pattant ki a Chester Motor Club egyik tagjának fejéből a hír hallatán, hogy emlékrepülést szervez az egyik brit múzeum azzal az 1942-es Avro Lancaster nehézbombázó repülőgéppel, amelynek gépfegyverét egy bizonyos Archie Frazer Nash nevű mérnök tervezte.

Szervezzen a klub versenynapot Frazer Nash emlékére, ugyanis ez a műszaki géniusz - mielőtt katonai célokra használta tudományát - épített háromszázötven versenyautót is, amelyek java ma is üzemképes. Kettő éppen az ötletadónál, Robin Parkernél, a Chester Motor Club tagjánál várja a versenyeket. A klub és a márka kapcsolata már a húszas években kezdődött egyébként, amikor az egyik tag, Basil H. Davenport a llinegari hegyi felfutón a legjobb időt futotta a Frazer Nash által épített autójával.

Egy jó versenyhez kellett egy jó pálya is, amiből talán a legszebbet sikerült találniuk egész Nagy-Britanniában. Angelsey egy sziget Wales nyugati részén, s a hasonló nevű pálya a tengerparton fekszik egy dombos területen. Elhelyezkedése és vonalvezetése miatt a tesztelők és a tévéstábok kedvenc helyszíne ez.

A Chester Motor Club 1966-ban szervezett utoljára versenyt, ennek ellenére nagyon színvonalas mezőnyt hoztak össze Martin Pratt vezetésével. Nem volt könnyű dolguk, gondolnánk, egy héttel a Goodwood Revival után, a spai találkozóval egy időben, de ha tudjuk, hogy Angliában minden kisebb településen van néhány Formula-autó és versenyzésre alkalmas oldtimer is, mindenre elszánt tulajdonosokkal, mindjárt más a helyzet.

A spektrum igen széles lett, a harmincas évek sztárjai, a Frazer Nash-ektől az egyhengeres Coopereken és a hetvenes évekbeli Nascar-Camarókon át a nyolcvanas években túraversenyeken használt Escort XR3i-ig sok különlegesség állt a depóban.

A Frazer Nash-emlékfutammal kezdődött a gyorsasági verseny, merthogy itt bizony padlógázon haladt mindenki már a mért edzésen is, a délutáni versenyen pedig komoly előzéseket mutattak be a vékony gumikkal sodródó rakéták. A mezőny legkülönlegesebb darabja az az együléses, kifejezetten versenyzésre épített metanol-aceton-benzin meghajtású autó volt, amelyből mindössze kettőt építettek 1936-ban.

Gough által fejlesztett, dupla feltöltős, 1500-as, vízhűtéses, ohc-motorja a kor legmagasabb szintjét képviselte. Az autó lánchajtása minden Frazer Nash-re jellemző volt, több modellben a sebességváltó is ilyen láncáttételeket váltott a fix hátsó tengelyre. Jó volt hallani a rövid kipufogók duruzsoló hangját, és látni az elszántságot a pilóták arcán, akik sokszor nem is egymásra, hanem a kézi olajpumpára és a sebességváltóra figyeltek.

A leintést követően a versenyzőket igazi meglepetés érte, mert nem kisebb személyiség, mint Joé, Archie Frazer Nash lánya volt a díjátadó. A 90 éves hölgy a szünetben kipróbálta az egyik TT-replikát, mint utas, a megtett három kör alatt végig mosolygott, látszott rajta az érzés, amely minden rajongót elfog egy ilyen autó száguldásakor. De más meglepetést is tartogattak a szervezők.

Ebédidőben megérkezett a négymotoros Lancaster, négy propellerével és hihetetlen kisugárzásával. A nehéz gép komótosan fordult a tenger fölött, és többször elrepült a pálya közelében, tisztelegve minden résztvevőnek és nézőnek. Ekkor már melegítettek a motorkerékpár-motoros Cooperek. Ezek a versenyautók voltak a brit formaautózás alapjai, és a mai juniorbajnokság is hasonlóan egyszerű gépekkel zajlik.

Az 500 cm3-es autók kemény csatát vívtak, de a legizgalmasabb futam mégsem ez volt. Európa és Amerika csapott össze, amikor a zárt sportautók között az első két helyről egy Chevrolet Camaro és egy BMW 325i indulhatott. A Camaro nagyon fényes múltat tudhat maga mögött, 1977-től az International Race of Champion sorozatban Mario Andretti, Al Unser Sr., Jackie Ickx is vezette, míg a harmadik helyről induló másik Camaróval Graham Hill és Emerson Fittipaldi is versenyzett.

A kanyargós, technikás pályán hihetetlen csatát vívott a két kocsi, a kis BMW a féktávokon mindig be tudott bújni az egyenesben bivalyerős amerikai úthenger elé. Az ádáz küzdelem után a Camaro tehette meg a tiszteletkört, bár hozzá kell tennünk, a Chester Club főbírója egy körrel később intette le a versenyt, és az igazi célkörben még a BMW vezetett.

A klubverseny hangulatát jellemzi, a történtek ellenére mindenki boldogan szállt ki az autójából, hogy átvegye a díjnak szánt üvegpoharakat. A kellemes programot a nézők is igyekeztek meghálálni, mindenki a legöregebb autójával állt ki a garázsból, ami azt jelentette, hogy a parkoló oldtimer-találkozót idézett, és aki idősebb motorral érkezett, belépő nélkül állhatott be a versenydepóba.

Hogy lehet két magyar egy angol klubverseny időmérője? A történet hat éve kezdődött, amikor párom, Magyar Andrea az MST Timing, Anglia legnagyobb motorsport-időmérő csapatának tagja lett. 2000-től 2004-ig járta Európa pályáit, követve az FIA GT sorozat állomásait az angolokkal. Ezután itthon is a veteránversenyek időmérő specialistája lett, én pedig a versenyek szakmai vezetőjeként dolgoztam.

Eric Cowcill, az MST alapítója, a Forma-1 ex-időmérője már régóta ígért egy veteránversenyre szóló meghívást számunkra, de most nemcsak nézelődésre hívott minket Angelsey-be. A négyfős személyzet felét adtuk mi, a rendszer részei lehettünk, ami számomra igazán különlegessé tette a részvételt. A Chester Motor Club tagjai, miután megtudták, honnan érkeztünk, és még a Veterán Autó és Motor hasábjain is beszámolunk a Frazer Nash Memorial Race Meetingről, mindent megtettek, hogy átérezzük a nap fontosságát.

Azonnal próbakörre vittek, hogy tudjam, milyen, amikor a lánchajtással minden nyomatékot a kerekekre eresztünk a hajtűkanyar után egy 1935-ös Meadows motoros Frazer Nash-sel. Elmondhatom, hogy fantasztikus, a kanyartechnika zseniális.

Most már kezdem érteni, miért van szükség ilyen gyorsasági versenyekre is a féltett veteránokkal. A nálunk megszokott, a technikát kímélő átlagtartó versenyek skatulyába zárják ezeket a technikai gyöngyszemeket, amelyek igazán egy versenypályán érzik jól magukat, hiszen oda tervezték őket hetven-nyolcvan évvel ezelőtt.

(Veterán Autó és Motor)