Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig a ralivébé tizedik futamát rendezik, a gyorsmurvás, vakon ugratós, überlátványos, őrült Finn ralit. Vajon folytatja-e a címvédő Loeb elképesztő, lassan nyomasztó sikersorozatát? Visszavág-e a Peugeot a Citroennek? Kivágja-e a rezet Grönholm vagy Solberg? Okoz-e durva meglepetést Gardemeister? Meg ilyenek. Beharangozó.
Vágólapra másolva!

Szóval 55. Finn rali az 1000 tó környékén, az egyik legnagyobb kihívás, mint mindig. Általában a helyi menők felségterülete, nem skandinávok, sőt nem finnek fehérhollós ritkán állhatnak a pódium legfelső fokára. Két évvel ezelőtt az észt Märtinnek jött össze, korábban csak a francia Auriolnak (1992), illetve a spanyol Sainz mesternek (1990). Ők ugye már sajnos visszavonult világbajnokok, a matador ráadásul kétszeres.

Tavaly a szintén két ízben világbajnok, de még aktív Grönholm nyert, a 307-es Peugeot eddigi egyetlen futamgyőzelmét szerezve. Magic Marcus a legutóbbi öt Finn raliból négyet behúzott, ergo ő kéne, hogy legyen a legesélyesebb. Ám Grönholm szerint ezúttal is a francia Loeb fog nyerni...

Akinek finnországi legjobbja egy negyedik hely, azaz mumusa a verseny. Bezzeg pár napja azt nyilatkozta, hogy miért is ne győzhetne zsinórban hetedszer, idén már nyolcadik alkalommal... Hiszen a Xsara tökéletes, egyéniben tetemes az előnye, csapatban is vezetnek, önbizalom a köbön, érhető.

Ezzel együtt nyilván elégdett(ek) lennének egy dobogós hellyel is, lényeg, hogy ne csappanjon nagyon a fór, ne előzhessen a Peugeot. Ami még a Citroent illeti, a belga Duvalnak a pontszerzés a reális feladata. Hogy ne dobja el a vasat. Hat pötty van a két PSA-tesó között a Citroen javára, tehát Grönholm és Märtin jobb híján ezért kell, hogy mindent bevessen.

Aztán van ez a Solberg gyerek, 2003 világbajnoka, aki irtó csalódott lehet amiatt, hogy nem bír visszavágni Loebnek. A subaru norvégját tuti nagyon fűti a bosszú, meg hát a dicsőség, hogy nyerni tudjon Finnországban. Eddigi legjobbja egy második hely. Ausztrál csapattársa, a zöldfülű Atkinson a vártnál szerényebben szerepel, villanthatna végre.

A Ford két finnt vet be, Gardemeister mellett Hirvonent reaktiválva. Tőlük komoly meglepetést várhatunk, várjunk is. Aztán a Mitsubishinek is van egy helyi menője, Rovanperä, plusz az olasz Galli nyomul még - dobogós reményekkel. Mily' fura, de gyári skodás finn is van a mezőnyben, Paasonentől mondjuk a pontszerzés is bravúr lenne a Fabiával (a német Schwarztól dettó).

Meg aztán nem egy privát (vagy harmadik gyári) WRC-s is hadba indul a minél jobb helyezésekért, és a riválisoktól való lehető legtöbb pont elcsenésének nemes céljával. Figyeljük hát, mihez kezd a cseh Kresta (Ford), a svéd Lindholm (Peugeot) vagy a finn Tuohino (Skoda), meg Petter fivére, Henning Solberg (Ford), az OMV-féle két citroenes, és még sokan mások. Komoly a mezőny, uszkve 30 a nevezett topautó.

A legjobbak csatájában ne feledjük, a gumiknak sem elhanyagolható a jelentőségük. Ha minden igaz, esőre is készülhetnek a résztvevők, ami talán a pirelliseknek kedvez a michelinesekkel szemben. Vagy ki tudja. Meglátjuk.

A Jyväskylä központú Finn ralin a "nagyokon" túl megmérkőznek a juniorok is, nekik ez a ötödik futamuk. A nagy JWRC-szenzáció, hogy bemutatkozik a Suzuki Swift Super 1600, volánja mögött a címvédő, svéd P-G Anderssonnal, valamint a majdnem világbajnok, brit Wilksszel. Ja, ők ketten állnak a jelenlegi pontverseny élén is.

A program csütörtökön kezdődik egy szuperspeciálissal (Killeri), pénteken és szombaton 8-8, vasárnap 4 gyorsaságit teljesítenek az indulók. Ez így összesen 21 szakasz, 355,04 km, az össztáv 1363,40 km. Amúgy 84 egység nevezett, a legtöbb (7) finnországi győzelemmel természetesen egy hazai pályás, a legendás Hannu Mikkola büszkélkedhet.