Vágólapra másolva!
Ez most már sok, ez már most sok. De tessék rá idegileg felkészülni, hogy lesz még ilyen, nem is egy az évben. Szóval ismét Loeb (Citroen) nyert, ezúttal az Argentin ralin, rekordhegyek. Mögötte két másik világbajnok: Grönholm (Peugeot) és Solberg (Subaru). Porrá alázva, megszégyenítve. Miként az egész ralisport.
Vágólapra másolva!

A száraz tények: a francia Sebastien Loeb pályafutása 17. futamgyőzelmét aratta a 25. Argentin ralin, a szezon kilenc eddigi 9 versenyéből eddig 7 sikere van, rekord, zsinórban meg 6, rekord. A címvédő tovább növelte előnyét az összetettben, csapatban kenyéradója, a Citroen vezet. Amely egy pontocskával távolabb kúszott a Peugeot-tól.

Kellett ehhez Loeb 10 pontján kívül a rehabilitált Duval hetedik helyezéséért járó kettőcske is. Mert a rivális PSA-konszerntesónál a kétszeres világbajnok (2000, 02) Grönholm, második, Märtin pedig hatodik lett. A bronzért harcolók közül most a Subaru volt jobb, hiszen a 2003-as világbajnok Solberg harmadikként végzett, Atkinson meg kilencedikként, amiért egy pont azért csak járt.

Úgy, hogy Stohl révén beférkőzött egy privát WRC-s a legjobb nyolcba. És hát Del Barrióval (no meg Loebbel és Duvallal) együtt négy, azaz négy, mondom négy Xsara parádézott az első tízben - na ilyen ez a régi, lesajnált technika...

A Fordnak csak Gardemeister termelt a negyedik helyével, a Mitsubishinek meg egyedül Rovanperä egy ötödikkel. Krestának és Gallinak nem sikerült ez a verseny. A Skodának sem, de ez így (nem) megy a Fabiával.

Egyéniben az van, hogy hét verseny vissza Loeb előnye 27 pont, kvázi kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. És mi őt. Kérdés, hány győzelmet zsebel befelé még a szezon során, szerintem még legalább négyet, szerintem. Solberg ugye a második, Grönholm feljött harmadiknak, Märtint Gardemeister is kielőzte.

Forrás: EPA

Kattintson a képgalériáért!

A versenyről amúgy annyit, hogy nedves-hűvös volt. Loeb összedolgozta a "kis" előnyét, amit aztán jól megtartott. Elmondása szerint ez volt a legnehezebb, legkeményebb győzelme, többször árkot is járt, maga sem hiszi, hogy már megint nyert. Rajta kívül Grönholm autózott még parádésat, elégedett is, méltán.

Egy kis statisztika: 80-an neveztek, 72-en rajtoltak, 47-en értek célba. 22 gyors, 340,82 km, 1218,54 km össztáv. WRC: Az első szakasz után Grönholm, az ötödikig Solberg, aztán a végéig Loeb vezetett. Szakaszgyőzelmek: Loeb 9, Grönholm 6, Solberg 5, Gardemeister, Rovanperä 1-1 (egyéni); Citroen 9, Peugeot 6, Subaru 5, Ford, Mitsubishi 1-1 (konstruktőr); Pirelli-Michelin 12-10 (gumi). PCWRC: a másodikig Villagra, a nyolcadikig Higgins, onnan Al-Attiyah volt az élen. Szakaszgyőzelmek: Pozzo 7, Villagra 6, Higgins 5, Al-Attiyah 4 (egyéni), Subaru-Mitsubishi 16-6 (márka).

A vébés N-esek meccsét amúgy a katari al-Attiyah nyerte, első győzelme, s ezzel meg is közelítette az Argentin ralit éppen kihagyó éllovast, a szintúgy Subarut hajtó japán Arait.

25. Argentin rali, végeredmény (élcsoport):
1. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroen Xsara WRC) 3:55:36.4 ó (86,8 km/h)
2. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307 WRC) + 26.1 mp
3. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) + 1:05.3 p
4. Gardemeister, Honkanen (finn, Ford Focus WRC) + 2:38.0 p
5. Rovanperä, Pietilainen (finn, Mitsubishi Lancer WRC) + 2:43.6 p
6. Märtin, Park (észt, brit, Peugeot 307 WRC) + 4:22.2 p
7. Duval, Smeets (belga, Citroen Xsara WRC) + 5:29.1 p
8. Stohl, Minor (osztrák, Citroen Xsara WRC) + 5:42.9 p
9. Atkinson, MacNeall (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 5:59.2 p
10. Pons, Del Barrio (spanyol, Citroen Xsara WRC) + 8:25.1 p
11. Kresta, Mozny (cseh, Ford Focus WRC) + 8:38.2 p
12. Warmbold, Orr (német, ír, Ford Focus WRC) + 8:58.2 p

A vb következő futamát, a Finn ralit augusztus 5-7. között rendezik.