Parkolósegéd a Citroëntől

Vágólapra másolva!
A Citroën olyan újítással állt elő, amely megkönnyíti a közlekedést és nyugodtabbá teszi a vezetést városi forgalomban.
Vágólapra másolva!

A C3 City Park tanulmánymodell magas műszaki színvonalú parkolást segítő rendszert kapott: manőverezés közben a vezetőt félautomata berendezés segíti egy középső kijelző, valamint egy hangszintetizátor alkalmazásával. A rendszer megalkotásánál két funkció került előtérbe: két gépkocsi közötti parkolóhely keresése (a számítógép ellenőrzi a két parkoló gépjármű közötti távolságot és tájékoztatja a vezetőt a manőverezési lehetőségről), és a manőverezés megkönnyítése. A gépkocsi a saját helyzetét, valamint a másik két gépkocsi helyzetét és a rendszer által érzékelt parkolóhely szabad méretét figyelembe véve fordítja el a kerekeket. A rendszer a másodpilóta szerepét tölti be, instrukciókat adva a vezetőnek a manőverezés befejezéséhez.

A vezető a középkonzolon található nyomógomb segítségével aktiválja a parkolóhely érzékelő rendszert (alapértelmezésben a jobb oldalon, ill. a bal oldalon, ha a bal oldali irányjelző van bekapcsolva). A rendszer 25 km/h alatti sebességnél, három távolságérzékelő segítéségével érzékeli a parkolóhelyet. Az érzékelők, amelyeket a gépkocsi első és hátsó lökhárítójába építettek be, pontosan bemérik a környező akadályokat.




A kormány működtetésétől teljes mértékben mentesített vezetőnek nincs más dolga, mint a rendszertől kapott instrukcióknak (hang- és fényjelzések) megfelelően előre gurulni, vagy tolatni. A kormány automatikus forgatása folyamatos és a gépkocsi helyzetváltoztatásától függ. A rendszer bármikor kiiktatható, így a vezető visszaveheti az irányítást, ha megfogja a kormányt.

[origo]