Makai a NASCAR-on

2005.07.06. 13:46

Makai György autóversenyző július 26-án újabb NASCAR-teszten vesz részt Floridában, és a tervek szerint szeptemberben már rajthoz is áll a sorozatban.

A szerdai, budapesti sajtótájékoztatón kiderült, hogy a floridai próbán nem egyedül teszteli az autót, hanem egy másik NASCAR-pilóta jelenlétében, így az előzéseket is gyakorolhatja. A tervek szerint augusztus közepén egy harmadik tesztre is sor kerül, majd szeptemberben már az első viadalán is elindulhat a Magyarországon a Clio-kupa pontversenyét vezető 20 éves pilóta. Amennyiben a speciális licencet megkapja, októberben és novemberben újabb két viadal vár rá Amerikában.

"A felkészülés érdekében Budapestre költöztem, a délelőttöket angoltanulással töltöm, míg délután személyi edzőmmel készülök" - mondta Makai. "A vezetés egy közel 800 méteres oválpályán teljesen más fizikai felkészülést igényel, mint a hazai viadalok."

Makait a Green Light Racing még júniusban hívta meg egy NASCAR-tesztre, amit sikerrel teljesített, ráadásul a 180 köre legjobb idejével (17.25 mp) csapatrekordot állított fel Asheboróban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK