Szalayék megkezdték a felzárkózást

Vágólapra másolva!
Két helyet javított vasárnapi pozícióján a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió a török Világkupa-futam második napján, és így már a tizedik helyen áll az összetettben. Más kérdés, hogy a csapat egyáltalán nem volt elégedett az ürgüpi táborhelyen, mert ha a saját tempójukat tudják autózni és nem keverednek el néhányszor, akkor sokkal előrébb is lehetnének. Persze, a verseny még csak most kezdődik, öt nap van még hátra a küzdelemből.
Vágólapra másolva!

Török rali, a Vk 4. futama

2. nap, Ankara-Ürgüp (össztáv: 500,7 km, ebből szelektív szakasz: 249,5 km)

"A legelején eltévedtünk egy kicsit, de Robi hamar rájött, és határozottan kért, hogy forduljunk vissza. Ha rajtam múlik, még mentünk volna, és akkor több időt veszítünk" - mondta az Opel-pilóta. "Azután kezdődött csak az igazi kavalkád, a portól szinte semmit sem láttunk, úgyhogy megpróbáltunk egy-egy motor vagy autó mögé becsatlakozni. Csakhogy igazat mondott az előző napi eligazításon Rene Metge főszervező: ezen a napon nem volt könnyű megtalálni a helyes útirányt. Ha láttunk volna valamit, talán könnyebb lett volna, így azonban esélyünk sem volt. Ötven kilométeren keresztül követtünk például egy Toyotát, és hiába használtuk az előzést segítő Sentinel-rendszert, amely az ő autójában jelzi, hogy mögötte jövünk, annyira közel sohasem tudtunk kerülni a portól, hogy előzésbe kezdjünk. Pozitív viszont, hogy a kocsi nagyon jól bírja a terhelést, reggel ugyan egy kicsit ránk ijesztett, mert folyt belőle a váltóolaj, de hamar orvosoltuk a problémát."

Szalay még hozzátette, ezen a napon már a vezetéssel sem volt gond: sikerült felvennie a ritmust, sokszor haladtak 150 km/órás sebesség fölött. A navigátor, Tagai Róbert érthetően nem volt túlságosan feldobva a nap végén, de a történtek talán még elszántabbá tették.

Következik kedden az Urgup-Sivas szakasz (össztáv: 430 km, ebből szelektív: 299 km).

A második nap eredménye:
1. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 2:24:35 ó
2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) + 5:03 p
3. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) + 7:34 p
... 11. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) + 33:37 p

Az összetettben:
1. Schlesser, Borsotto (francia, Schlesser-Ford) 3:58:48 ó
2. Saby, Perin (francia, Volkswagen Touareg) + 3:02 p
+ 3. De Villiers, Thorner (dél-afrikai, svéd, Volkswagen Touareg) + 4:03 p
... 10. Szalay, Tagai (magyar, Opel Frontera) + 42:55 p