Vágólapra másolva!
Az autóalkatrészek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó svéd Autoliv a fordított biztonsági övben látja a jövőt.
Vágólapra másolva!

A svédek kutatásai, és a baleseti statisztikák tanúsága szerint, a borulásos autóbaleseteknél, a hagyományos biztonsági öv nem akadályozza meg minden esetben, hogy az utas kicsússzon üléséből.

Mivel csak Nagy-Britanniában évente körülbelül három-négyezer ember sérül vagy hal meg borulásos balesetekben, a kutatások korántsem tűnnek indokolatlannak.

forrás: Autoliv

Az Autoliv megoldása egyszerű, hiszen ők az övet nem a "B" oszlopon, hanem az ülés oldalán rögzítik, a csatot pedig az autó padlóján, nem pedig a kézifék mellett helyezik el. Ezzel megakadályozzák, hogy az utasok válla és a biztonsági öv rögzítési pontja között keletkező résen az utas kicsúszhasson az öv szorításából.

A rendszert egy légzsákkal egészítik ki, amely szintén ezt a célt szolgálja, vagyis segít stabilan helyén tartani az utast.