Szeptember 22-én lesz a fővárosi autómentes nap

Vágólapra másolva!
Idén szeptember 22-én, egy csütörtöki napon csatlakozik a fővárosi önkormányzat az Európai Mobilitási Héthez - közölték a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének résztvevői.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint a fővárosi önkormányzat négy éve vesz részt az Európai Unió környezetügyi főbiztosa, a hazai szakminisztériumok és a különböző civil szervezetek támogatását élvező akcióban.

A Budapesten naponta közlekedő 600 ezer autó a közlekedésszervezési gondok mellett súlyosan rontja a városlakók életminőségét, növeli a levegő szennyezettségét.

A demonstrációval, amelynek pontos helyét később hozzák nyilvánosságra, arra kívánják ösztönözni az autósokat, hogy válasszanak alternatív közlekedési eszközöket. E napon egy vagy több helyen vagy csak gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedési járművel lehet közlekedni Budapesten.