Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő francia Sebastien Loeb győzelmével ért véget a 6. Török rali, a 16 futamból álló sorozat idei hetedik, murvás versenye. A Citroën uralkodója mögött két másik világbajnok, a norvég Petter Solberg (Subaru), illetve a finn Marcus Grönholm (Peugeot) lett még dobogós. Ezzel együtt a a hétvége embere a Citroënhez beugró, negyedik helyen végzett, persze, hogy szintén bolygólegjobb spanyol Carlos Sainz, mindenki Sanyi bácsija, vitathatatlan.
Vágólapra másolva!

Ha én most döntéshozó lennék a Citroën ralicsapatánál, bizony mindent megtennék annak érdekében, hogy Sainzot megtartsam a szezon végéig. Sanyi ugye tavaly visszavonult, miután vb-címekhez segítette a gyárt, meg hát volt ő az egyéni csúcson is, még 1990-ben 92-ben. De történt, hogy a Fordtól a helyére igazolt belga Duvalnak még mindig csúnyán zöld a füle, forró a feje, töri a vasat, nem gyűjti a pontot. És akkor nem lesz meg zsinórban a harmadik konstruktőri arany, úgy meg nem ér kiszállni (a másik PSA-fióka Peugeot-val egyetemben).

Szóval Duval parkolópályára állítva, a McCrash haverjához hasonlóan a Dakar felé kacsintgató Sainzunk meg reaktiválva. Hiszen a 43 éves matador minden idők egyik legmegbízhatóbb jómunkásembere, ráadásul specialistája a Török ralinak (is). Mert a 2003-as, első anatóliai vébés meccsen ő nyert. Tavaly meg negyedik lett. És most is. Hét hónap kihagyás után. Hogy támogassa a Citroënt, aki annyit adott neki. Mondta Sanyibá. Hát lehet nem imádni?

És akkor a másik citroënesről. Aki ha így folytatja, mindenkit kenterbe ver. Minden rekordot megdönt, stb. Egy évvel ezelőtt ő nyerte a Török ralit, bízhatott hát abban a Citroën, hogy a Loeb, Sainz párosítással pórul nem járhat. Nem is járt. Persze, Loeb győzött. Idén hétből ötödször. Új-Zéland, Szardínia és Ciprus után meg egyhuzamban negyedszer. Csúcsbeállítás (Timo Salonen, 1985). És még nyer kettőt, oszt övé lesz az egy évadban szerzett legtöbb siker (mert mostan csak társbérletben az övé hattal, tavalyról, meg a szintén frencsmen Auriolé még 1992-ből).

A 31 éves Loeb pályafutása 15. futamgyőzelmét zsebelte be. Ebben a tempóban ralizgatva jövőre megfoghatná az éllovas Sainzot (26). Más kérdés, hogy kifogy alóla a Xsara, na de majd meglátjuk, hogy és mi lesz, még messze van. Most foglalkozzunk a jelennel, hogy újfent az extornász diadalmaskodott, hogy ismét komoly fölénnyel, hogy már tökmindegy neki, milyen pályán, időben, hol, hányadikként rajtolva kell menni. Csak nyer és nyer. Gép. A tökéletes pilóta. Istentelen gyors, és félelmetesen higgadt. És parádés technikát ural, no.

Még féltávnál sem vagyunk, már ami a 16 futamból álló vébét illeti, de engedtessék meg nekem, hogy már most leírjam: idén is Loeb lesz a világbajnok. Ha mégsem, hát akkor egyrészt tévedtem, másrészt meg valami csoda történik. Mert hiába brutáljó Solbergünk is a Subaruval, meg aztán Grönholm és Märtin a Peugeot-kkal, reális sanszuk nem sok van.

Forrás: EPA

Igen, józan számítás szerint négyük között dől el a meccs, Loeb előnye pillanatnyilag 13 pont Solberggel szemben, Märtin már 17-re, Grönholm már 23-ra van. Persze, nem ledolgozhatatlan, de. Ha én Solberg lennék, még nagyon mennék, hajtanék, megpróbálnám. Kis (nagy) szerencsével összejöhet. Ám ha Märtin vagy Grönholm lennék, csak a dobogóra pályáznék, ha őszinte akarok lenni. Oké, megteszek mindent az első helyért, csak.

Forrás: EPA

És akkor ott van még a csapatvilágbajnoki cím kérdésköre. Ugye két éve a Citroëné a trón, előtte meg három esztendő erejéig a konszertesó Peugeot csücsült rajta. És a szezon végén visszavonulnak. Hogy mennyi időre, nem tudni, talán csak egy évadra. Reméljük. Nagyon fognak hiányozni, hiszen ők a legjobbak. Na, de az van, hogy a Citroën jön föl most az éllovas Peugeot-ra, ezért kellett Sainz, ezért kellene a folytatásban is. Vagy Duval szedje össze magát. Mert amúgy képes lenne állandó dobogókörüli eredményekre, sőt futamgyőzelemre is.

Forrás: EPA

Szóval még élen a Peugeot, támad a Citroën, a bronzért meg a Ford és a Subaru vív. A Ford szokás szerint ezen a durva murvás, poros, néhol saras, dagonyás Török ralin is hozta a pontokat, Gardemeister és Kresta is jó iparos, főleg előbbi, tudjuk. A Subaru meg még mindig egyemberes - komolyan nem hiszem, mi a vérért nem lehet olyat szerződtetni Mr. Hollywood mellé, akivel lazán meglehetne a csapatarany... Na mindegy, ők tudják. De ez az Atkinson gyerek sokat ront még nagyon.

Forrás: EPA

A Mitsubishi robbantani készült, sokáig úgy is volt, hogy sikerül a bravúr, hiszen Galli remekelt, a második helyen zúzott. Aztán nem bírta a Lancer, a végén meg az egy pontocskának, néhány kiváló részeredménynek örülhettek a háromgyémántosok. Rovanperä semmire sem vitte. A skodások se, csak blamálnak, sem Tuohino, sem Schwarz nem alkothatott maradandót. Az a baj ezzel a Fabiával, hogy szép. És drukkol neki, nekik az ember. De, hogy mi a francért nem lehet egy normális versenyautót építeni? Az Octavia után a Fabia konkrétan egy nagy nulla. Pár ígéretes szakasz, oszt annyi. Kár.

Forrás: EPA

Na ennyit erről, ezekről. PWRC-ben az éllovas, japán Arai nyert Subaruval. Hogy aszongya 1.6 másodperccel a szintén Impreza WRX-et gyűrő, argentin Ligatót verve... Az szép. Következik a térség harmadik ralija, az Akropolisz (június 24-26.).

ki