Talmácsi Gergő a Stock 600-as vb-n is indul

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gergő a Superbike világbajnokság keretein belül megrendezett Superstock 600-as betétfutamaira négy szabadkártyát váltott, így indulni fog Monzában, Brnóban, Imolában és Magny-Cours-ban. A MotoGP-menő Talmácsi Gábor öccse legutóbb az Alpok Adria kupasorozaton állt rajhoz Stock 600-as kategóriában, amit fölényesen meg is nyert.
Vágólapra másolva!

A Team Suzuki versenyzője egyedüli magyarként próbál majd helytállni vb-n, és ha jól szerepel, nagy esély van rá, hogy jövőre Supersport kategóriában is indulhat majd.

"Nem nagyon ismerem a mezőnyt, amióta tudom, hogy indulni fogok, az eredménytáblákat bújom. Abban reménykedem, hogy ha itthon az Alpok-Adrián 20 másodpercet tudtam a másodikra ráverni, akkor talán ez elég lesz arra, hogy ebben a mezőnyben is jó eredményt tudjak elérni. Alapvetően két lehetőséget látok: vagy nagyon meg fognak verni, vagy én leszek nagyon jó.

Ebben a kategóriában aztán igazán kiegyenlítettek a feltételek, tényleg csak a versenyzőkön fog múlni a verseny kimenetele. Azonfelül, hogy a motorokat nem lehet tuningolni, a gumik is teljesen azonosak lesznek. A verseny támogatója a Pirelli, a nevezés után mindenki két garnitúra gumit kap, amivel gazdálkodhat. Mivel én eddig is ezt a márkát használtam, ennyivel is könnyebb lesz a dolgom. Amúgy ide 16 és 20 év között lehet nevezni, ami megint csak szerencsés, mert általában ezek a versenyzők most kezdik a kategóriát. Nagy lehetőség, úgyhogy mindent meg fogok tenni, hogy jól szerepeljek" - mondta Gergő elöljáróban a versennyel kapcsolatban.