Indul az Endurance-vb - Bitter és a csapat a Pannónia ringen tesztelt

Vágólapra másolva!
Március 26-án indul a bajnokság az asseni pályán tartott 500 kilométeres versennyel, melyre a Suzuki Austria Team 76 Magyarországon készült.
Vágólapra másolva!

Az első verseny előtt egy héttel, 18-a és 20-a között tartott edzésen Bitti kipróbálta az új 2005-ös Suzuki GSX-R 1000-et, melyet a versenyző elképzeléseinek megfelelően építettek át a szerelők.

A három nap során az időjárás miatt különböző körülmények között próbálhatták ki a motort. A pénteki teszten napsütésnek és a melegnek köszönhetően megszülettek az alapbeállítások, a második napra azonban megérkezett az eső, a harmadikra pedig a hideg.

Mivel Hollandiában is hasonló körülmények várhatóak, a csapat mindvégig tesztelt, így a harmadik nap végére sikerült felkészülni az asseni versenyre.

Bitter Sanyi nyilatkozata a tesztről

"Madarat lehet fogatni velem! A motor egyszerűen frenetikus! Már az első méterek után üvöltöttem örömömben a sisakomba: Igen! Ez az! Ezt nekem csinálták, az enyém teljes egészében! Az összebarátkozás a motorral nagyon gyorsan ment. Soha ilyen boldog motorozástól még nem voltam, illetve mégis, 1989-90-ben Zana Tomi barátommal, amikor MZ-ztünk, gondtalanul, irdatlan nagyokat meccselve szinte minden hétvégén a kecskeméti gokartpályán.

Az utóbbi időben kicsit belefásultam, más dimenzióban motorozhattam, mint amire most lehetőségem nyílt. Az új Suzuki tényleg akkora durranás, ahogy azt korábban beharangozták. Rendkívül bizakodó vagyok a közös jövőt illetően. A csapatom a tenyerén hordoz, lesi minden kívánságomat, és ez hihetetlenül feldob. Rám építenek, sőt kaptam egy újabb lehetőséget is tőlük: ebben az évben részt veszek a támogatásukkal a komplett - kőkemény - IDM Superbike sorozaton, melynek egy futama itthon lesz a Pannónia ringen.

Ezen a sorozaton is lehetőségem lesz gyorsulni, amit természetesen a világbajnokságon is hasznosítani tudok. Az IDM-re a motorblokkot Michael Schaffer készíti, amely ígéretei szerint hátsó keréken 193 lóerős lesz.

Az asseni nagyon gyors, tempós pálya, amin szinte észrevétlenül fárad el az ember. Egyelőre úgy néz ki, hogy gyorsaságomnak köszönhetően a csapaton belül én leszek az, akinek többet kell majd motoron ülnie, ez kb. kétszer 1 órát, 1 óra 10 percet jelent. Ez nagyon fárasztó lesz fizikálisan, de bízom benne, hogy köszönhetően a téli felkészülésemnek bírni fogom az iramot. Köszönöm a rengeteg szurkolást és biztatást! Remélem, képes leszek év közben meghálálni, és felvihetem a magyar zászlót a dobogóra!"

A világbajnoki sorozat első versenye március 28-án, húsvéthétfőn lesz. 26-án, szombaton délelőtt kétszer hatvanperces bemelegítés lesz, majd délután tartják a kétszer harmincperces időmérőt. A vasárnap pihenőnap a pályán tartott egyéb rendezvények miatt, a versenyre 28-án, hétfőn kerül sor. A délelőtti, negyvenöt perces bemelegítés után a mezőny délután háromnegyed kettőkor rajtol.

Az Assentől körülbelül két kilométerre fekvő TT pálya 3,881 kilométer hosszú, a versenyzőknek így 129 kört kell megtenniük, körülbelül három óra alatt.

Versenynaptár

2005. március 28. Assen (Hollandia), 500 kilométer
2005. május 21. Albacete (Spanyolország), 8 óra
2005. július 31. Suzuka (Japán), 8 óra
2005. augusztus 13-14. Oschersleben (Németország), 24 óra
2005. szeptember 25. Vallelunga (Olaszország), 200 mérföld