Festékes cicik és benzingőz: motorkiállítás a Hungexpón

Vágólapra másolva!
Március 3-tól 6-ig tartott nyitva a Budapest Motor Kiállítás, amelyre mi is kilátogattunk, és megnéztük milyen a felhozatal az idei szezon motorújdonságaiból és a festéket is alig viselő hostessekből.
Vágólapra másolva!

Az idei kiállítás bár kissé rendezettebb képet mutatott, mint a tavalyi, mégis úgy tűnt, hogy az importőrök egy része szerényebb kivitelű standot épített. Kilátogatásunk alkalmával nagyon érzékenyen reagáltunk a motorok mellett mosolygó hölgyekre is, azonban általánosságban el lehet mondani, hogy - néhány üde színfolttól eltekintve - megérte bizonyos távolságból szemlélni a "dolgokat".

Lássuk azonban a fő attrakciót, a motorokat: aki olvasta az őszi Intermotról szóló összeállításunkat, nagyjából már sejtheti, hogy milyen újdonságokkal készültek a hazai importőrök. A standok méretéből gyakorlatilag tökéletesen le lehetett szűrni, hogy egy-egy márka mekkora szeletet birtokol a piacból, ami alól talán csak a Harley-Davidson óriási kiállítótere és színpada volt kivétel.

A motorkereskedők mellett természetesen a háttéripar és a kiegészítők forgalmazói is kitelepültek, az örvendetesen szaporodó motoros iskolákról már nem is beszélve. Az "F" pavilonban kapott helyett a Motorsokk és az [origo] motor közös standja, ahol Maya Gold vonta el a figyelmet a kétkerekűekről.