Vágólapra másolva!
Két nap után a világbajnok francia Loeb (Citroen) toronymagasan vezet a szezonnyitó Monte-carlói ralin, második és harmadik az egyaránt finn Grönholm (Peugeot), illetve Gardemeister (Ford). Több menő is nagyot bukott, fura részeredményekről is beszámolhatunk.
Vágólapra másolva!

Az első nap négy gyorsaságijából a címvédő, a világbajnok, a legjobb, a francia Sebastien Loeb hármat nyert, nagyjából csak újdonsült citroenes csapattársa, a Fordtól igazolt belga Francois Duval tudta vele tartani a lépést. A dobogóra még a másik PSA-gyerek Peugeot kétszeres világbajnoka (2000, 02), a finn Marcus Grönholm fért föl (és egy futamgyőzelmet is elkönyvelhetett).

A 2003-as világbajnok norvég Petter Solberget Subarujának fékproblémái hátráltatták, a Fordtól érkezett, már Peugeot-t hajtó észt Markko Märtin még barátkozott a 307-essel (és a Pirelli köpenyekkel). Az exskodás, már kékoválos finn Toni Gardemeister bezzeg remekelt a Focus volánja mögött, csapattársa, a cseh Roman Kresta nem annyira.

A Subaru második pilótája, az F1-et is megjárt francia Stephane Sarrazin szintén szokja még a gyári Imprezát meg a Pirellit. Miként a finn Harri Rovanperä is a Mitsubishi Lancert (és az aszfaltot). Kollégája, a francia Gilles Panizzi gyorsabb, néki viszont nagyon nem ízlik a HANS. A skodásoknak, az osztrák Armin Schwarznak és a zöldfülő, francia Alexandre Bengue-nek meggyűlt a baja a Fabia rakocátlankodó technikájával.

Ennyit a péntekről, ja meg azt, hogy a juniorok mezőnyében a címvédő, svéd P-G Andersson diktálta a tempót, persze, hogy Suzuki Ignisszel. És hó, jég, nedvesség csak foltokban, de ott aztán veszélyes is az autóversenyezés sietősen.

Szombatra öt gyorsot terveztek a szervezők, négy lett belőle, vagyis az egyikből etapot csináltak. Először is Loeb folytatta, növelte előnyét, aztán a 6-oson és 7-esen Duval, Schwarz, Sarrazin is el- és kiesett, Duval navigátorát, Stephane Prevot-t, valamint Schwarzot kórházba is vitték kivizsgálásra. Megállapított időket kaptak azok, akik nem bírtak végigszáguldani ezeken a részeken...

Forrás: EPA

Azok közük, akiknek sikerült, viszont Bengue volt a leggyorsabb a Fabiával! Aztán a 8-ason Panizzi nyert a Lancerrel! A 9-esen Loeb rendet tett, előnye közel két perc Grönholmmal szemben. Harmadik Gardemeister (még ezt is szokni kell...), majd Solberg, Panizzi, Märtin, Kresta és Bengue van még pontszerző helyen. Azaz hat gyár egységei, remek! Ki Michelinnel (Citroen, Ford, Skoda), ki Pirellivel (Subaru, Peugeot, Mitsubishi) - ez is rendben!

Nincs már sajnos versenyben az 1994-es világbajnok Didier Auriol, a privát 206-ossal induló francia klasszis irdatlan tempóját nem bírta az öregecske technika.

JWRC: a finn Kosti Katajamaki vette át a vezetést, suzukis csapattársainak, Anderssonnak és a brit Guy Wilksnek is problémái támadtak, kiestek. Katajamaki mögött az 1995-ös világbajnok, skót Colin McRae pártfogoltja, Kris Meeke lohol Citroen C2-essel.

Vasárnap elvileg hat gyors (116,08 km) vár még a srácokra (és leányokra). Hogy a kiesettekből ki folytat(hat)ja plusz 5 perces büntikkel, majd kiderül.

73. Monte-carlói rali, állás 9 szakasz, 236,99 km után (élcsoport):
1. Loeb, Elena (francia, Citroen Xsara) 2:52:43.1 ó (83,4 km/h)
2. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) + 1:54.7 p
3. Gardemeister, Honkanen (finn, Ford Focus) + 2:08.3 p
4. Solberg, Mills (norvég, Subaru Impreza) + 2:17.5 p
5. Panizzi, Panizzi (francia, Mitsubishi Lancer) + 2:45.1 p
6. Märtin, Park (észt, brit, Peugeot 307) + 3:44.3 p
7. Kresta, Tomanek (cseh, Ford Focus) + 4:24.1
8. Bengue, Escudero (francia, Skoda Fabia) + 4:58.1 p
9. Rovanperä, Pietilainen (finn, Mitsubishi Lancer) + 6:10.2 p
10. Stohl, Wicha (osztrák, Citroen Xsara) + 7:13.7 p