A kétszeres győztes Meoni életét vesztette a Dakaron

Vágólapra másolva!
A 27. Dakar-rali mauritániai szakaszán szívroham következtében elhunyt az olasz Fabrizio Meoni, aki a motorosok között összetettben a második helyen állt.
Vágólapra másolva!

A 47 éves klasszis, aki 2001-ben és 2002-ben is megnyerte a viadalt, az Atar és Kiffa közötti szakaszon lett rosszul. A helikopterrel érkező orvosok megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

Hétfőn Jose Manuel Perez halt meg: a spanyol motoros még csütörtökön, a mauritániai Zuirát és Tísit közötti hetedik szakaszon bukott, s szenvedett súlyos hastáji sérüléseket.

"Fabrizio negyed tizenegykor, nem sokkal az első ellenőrző pont után, a 184. kilométernél lett rosszul és esett el" - tájékoztatta az újságírókat Étienne Lavigne főrendező. "A központot a mögötte haladó David Fretigné riasztotta, azonnal helikoptert küldtünk érte, amely 10.36-kor érkezett a helyszínre. Az orvosok 45 percen keresztül próbálták újraéleszteni, sajnos, nem jártak sikerrel."

Lavigne nem tudta kordában tartani érzelmeit. "Nagyon szerettük őt, nagy alakja volt a Dakarnak. Imádott nevetni, hihetetlen, hogy nincs többé." A kétgyermekes, 13. sivatagi showján indult Meoni a Dakar 27 éves történetének 46. halálos áldozata. Az olasz motoros nem sokkal a rajt előtt, Barcelonában jelentette be, hogy ezt a Dakart még vállalja, aztán szögre akasztja a bukósisakot...

Meoni halálhíre alig négy hónappal a másik Dakar-nagyság, Richard Sainct tragikus balesete után rázta meg a sportvilágot (a francia az egyiptomi Fáraó-ralin hunyt el szeptember 29-én), a két motoros generációja legjobbjai közé tartozott. Meoni a Dakar mellett győzött többek között a Fáraó-ralin (négyszer), Tunéziában (háromszor) és Dubaiban (egyszer).

[origo]