Meghalt egy motoros a Dakaron

Vágólapra másolva!
Életét vesztette a 27. Dakar-rali egyik résztvevője: José Manuel Perez spanyol motoros még csütörtökön, a mauritániai Zuirát és Tísit közötti, hetedik szakaszon bukott s szenvedett súlyos hastáji sérüléseket.
Vágólapra másolva!

A 41 éves versenyzőt (aki negyedszer vett részt a Dakaron) Zuirátban műtötték meg: kivették a lépét, a máját és az egyik veséjét. Ezt követően katonai repülőgéppel Nuáksutba, majd Dakarba szállították. A szenegáli fővárosban stabilizálódott az állapota, ezért a szervezők az orvosokkal történt egyeztetést követően úgy vélték, kezelése otthon folytatódhat. Ennek megfelelően Alicantéba került, ahol azonban hétfő reggel elhunyt.

Az év eleji hagyományos autós-motoros száguldáson ezt megelőzően legutóbb 2003-ban történt haláleset, akkor egy navigátor, a 48 éves Bruno Cauvy vesztette életét Líbiában.