Sztárparádé Párizsban - Bajnokok Tornája

Vágólapra másolva!
Szombaton rendezik Párizsban a szokásos évadzáró autósportos gálát, a 18. Bajnokok (és a Nemzetek) Tornáját, megannyi csillaggal.
Vágólapra másolva!

Miként már tavaly is, amikor egyéniben nagy meglepetésre a finn Heikki Kovalainen, csapatilag meg a Loeb, Alesi alkotta francia gárda diadalmaskodott, szóval most is Párizsban, a Stade de France-ban gáláznak az autósport kiálóságai. Idén ugyan nem indul a Forma-1 hétszeres világbajnoka, a német Michael Schumacher, sőt a királykategória trónbitorlója, a spanyol Ferando Alonso sem, de hát ez a rendezvény, a Bajnokok (és a Nemzetek) Tornája (Race of Champions, Nations Cup) úgyis elsősorban ralisokról, ralisoknak szól...

És a WRC-ből ismét rajthoz áll a rali Schumija, a kétszeres világbajnok francia Sebastien Loeb, és megint az exF1-es, jelenleg a DTM-ben (le)vezető Jean Alesi lesz a partnere. Tavaly ők győztek a Nemzetek Tornáján, és minden bizonnyal a duplázás a céljuk a hazai közönség előtt.

raceofchampions.com

Porsche 911 GT3, Peterhansel, Renault F1, Loeb, Citroen Xsara WRC

Legkomolyabb riválisuk talán ezúttal is a szintén 2004-es csapattal igyekvő finnek lehetnek, mert nekik is van egy kétszeres világbajnokuk Marcus Grönholm személyében, de ugye Kovalainenről se feledkezzünk meg. Arról a Kovalainenről, aki a múltkor szépen lerendezett mindenkit, úgy nyomta a WRC-vel, mintha mindig is ralizott volna, pedig nem is.

De erősnek tűnik még a brit, sőt kábé mindegyik alakulat, nézzük hát a tavalyi legjobbakat:

Egyéniben:
1. Kovalainen
2. Loeb
3. Grönholm, Schumacher

Csapatban:
1. Franciaország
2. Finnország
3. Brazília, Nagy-Bitannia

Az idei résztvevők listája:

Franciaország: Jean Alesi (41, DTM), Sebastien Loeb (31, WRC)

USA: Jeff Gordon (34, Nascar), Travis Pastrana (22, motocross)

Nagy-Britannia: David Coulthard (34, F1), Colin McRae (37, WRC)

Finnország: Marcus Grönholm (37, WRC), Heikki Kovalainen (24, GP2)

Brazília: Felipe Massa (24, F1), Nelson Piquet jr. (20, F3)

Svédország: Mattias Ekström (27, DTM), Tom Kristensen (38, Le Mans)

Belgium: Francois Duval (25, WRC), Christijan Albers (29, F1)

Playstation Franciaország: Stephane Peterhansel (40, Dakar), Sebastien Bourdais (26, Champ Car)

Németország: Armin Schwarz (42, WRC), Bernd Schneider (41, DTM)

Szabadkártyások (csak egyéniben):

Dan Wheldon (27, brit, IRL IndyCar, Inianapolis 500)

Daniel Sordo (22, spanyol, JWRC)

A Stade de France-ban épített nyolcas pálya 1 km hosszú, hét méter széles aszfaltcsíkkal. Kovalainené a körrekord 1:40.8 perces idővel. Az első ROC-verseny 1988-ban volt a két évvel korábban a Korzikai ralin elhunyt finn Henri Toivonen emlékére. Sokáig a Kanári-szigeteken rendezték a viadalt, murván.

raceofchampions.com

Idén Citroen Xsara WRC-vel, Porsche 911 GT3 Road Challenge, Renault Megane Trophy és egy úgynevezett ROC Car típusú versenyautókkal döngetnek majd a menők. Bemutatózik még az F1-világbajnok Renault csapat, Sordo a JWRC-első Citroen C2 Super1600-assal, Pastranáék is motoroznak egyet, meg még sokan mások szórakoztatják a helyszínen várhatóan több mint 50 ezer nézőt, a gálát weben és tévén figyelő sok-sok (tavaly 190) millió rajongót. (TV: Eurosport, 19 óra.)