A Toyota ráncfelvarrja a Priust

Vágólapra másolva!
A Toyota a 2006-os modellév tiszteletére várhatóan átalakítja legkelendőbb hibridjét, a Priust.
Vágólapra másolva!

Minthogy a Prius 2003-ban jelent meg, valószínűleg hamarost várható egy kisebb ráncfelvarrás rajta, ami azt illeti, német források már tudni is vélnek erről valamit. Szerintük kívülről alig változott valami, csupán az első fényszórókkal és a hátsó lámpákkal variáltak picit, belül és felszereltség tekintetében viszont alaposan átalakul a modell. Egyfelől, ahogy az ilyenkor szokásos, jobb minőségűre cserélik az anyagokat, de ugyanígy a jövőben rendelhetőek luxusverziók is bőr vagy alcantara kárpitozással.

Állítólag csak a japán vásárlók örülhetnek viszont a jobb zajszigetelő képességekkel bíró üvegeknek és a tökéletesített parkolást segítő rendszernek. Átdolgozzák a karosszériát, amely az eddiginél jóval stabilabb lesz, s ehhez igazodva módosítják a futóművet is. A hibrid rendszerhez nem nyúlnak a japánok.

Európába állítólag tavasszal érkezik az első szállítmány.