Kétséges Gibernau estorili szereplése

Vágólapra másolva!
A jerezi első MotoGP-futam a két nagy rivális, Valentino Rossi és a spanyol Sete Gibernau közötti kakaskodással ért véget, és bár igazából a csapatok nem mutogatnak egymásra, a kis afférnak komolyabb következményei is lehetnek.
Vágólapra másolva!

fotó: motogp.comA mai napig viták folynak arról, hogy tulajdonképpen Rossi, vagy Gibernau volt a hibás az április tizedikei verseny utolsó körében lezajlott lökdösődésért. Erről látszólag csak a szurkolók vitatkoznak, ám az is bizonyos, hogy a két versenyző között lévő feszültséget az eset még tovább növelte.

Gibernau számára azonban a közelharc nem csak bosszúságot okozott, ugyanis a Rossi kormánymarkolatával való közelebbi kontaktus következtében kiújult egy korábbi vállsérülése. Gibernau bal vállát már kétszer műtötték, és az alapos orvosi vizsgálat szerint az izületi izmok sérültek meg, amelyre a legjobb orvosság a gyógyszeres terápia és a pihentetés volna.

fotó: motogp.comRossi így nyilatkozott az esetről: "Nagy csatát vívtam Gibernauval, nagyon gyors volt, és jól motorozott. Két körrel a verseny vége előtt én vezettem, ám az utolsó kör közepén elfékeztem magam, és Giberanu megelőzött. Ismét egymás mellett motoroztunk, és két vagy három alkalommal egymáshoz is értünk, mielőtt az utolsó kanyarban visszaelőztem. Durva megmozdulás volt, és biztos vagyok benne, hogy Sete mérges, de ilyen a verseny."

Gibernau a verseny óta gyulladásgátló gyógyszereket szed, és naponta kétszer ultrahanggal vizsgálják, hogy ellenőrizzék a gyógyulás menetét, amely egyébként normál esetben legalább két hétig tartana.

"Nagyon elszánt vagyok a következő versennyel kapcsolatban, és amennyire csak lehetséges, fel kell épülnöm addig, hogy ugyanazzal a lendülettel folytathassa a csapat a szezont, amilyennel elkezdte. Sajnálom, hogy nincs még egy hét szünet a két futam között, de remélem, hogy ez a sérülés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja a munkánkat" - nyilatkozta Gibernau a jerezi futamot követően.

fotó: motogp.comMiközben Gibernau vállát ápolják, a mezőny többi része már Portugáliában készülődik a második futamra. Egy kis egykerekezés és gumiégetés is belefért az időbe, Alex Barros és Makoto Tamada, a 125-ös mezőnyben versenyző, Pablo Nieto és Mika Kallio, valamint a 250-es menő Casey Stoner és Hector Barbera társaságában tartott örömmotorozást a portugál szurkolóknak Estoril főutcáján.

Loris Capirossi szintén lábadozik a szombati időmérőn elszenvedett hatalmas bukásakor szerzett bokasérüléséből, a Ducati pedig bizakodik, hogy a múltkori nem túl fényes, 13. helyezés után az estorili versenyen jobb eredményt ér el.

fotó: motogp.com"Remélem, a bokám jól fogja bírni a versenyt. A pálya nagyon szűk és hepehupás, így fizikailag eléggé megterhelő rajta motorozni, egyébként gyönyörű: hosszú a célegyenes, ami nekünk jól jöhet. Ezen a pályán van az egyik legnagyobb kanyar is, az ötös, amelybe 230 km/órás sebességgel érkezünk. Nagyszerű érzés, ha sikerül jól bevenni" - nyilatkozta Capirossi.

Carlos Checa is a hadirokkantak táborához tartozik, Gibernau honfitársa is vállsérüléssel bajlódik. A spanyol versenyző bal válla egy márciusi teszten kificamodott, és még mindig nem sikerült teljes mértékben meggyógyulnia. "A vállam miatt nagyon nehéz volt helytállni Jerezben, de Estorilban erősebb leszek" - szögezte le Checa, aki 2002-ben a portugál pályán szerezte meg első rajtelsőségét.

fotó: motogp.com"A pálya érdekessége, hogy a nagyon gyors szakaszok éles kontrasztot alkotnak a nagyon lassúakkal, a sikán például olyan lassú, hogy talán még a paddockban használt robogóval is gyorsabb tudnék lenni benne. Egy megfelelő kompro- misszumot kell kidolgozni a motor beállításaival kapcsolatban, amely a lassú szakaszokon is megfelelő, de a gyors részeken is ütőképes, hiszen itt lehet a legtöbb időt lefaragni, miközben a lassú részeken át kell valahogy erőltetni a motort."

"Természetesen még mindig nagyon új nekem a gép, úgyhogy még sok időre van szükségem a megfelelő beállítások megtalálására" - mondta Checa.

fotó: motogp.comTalmácsi Gábor és a KTM jól kezdett az első versenyen. A magyar gyorsasági motorsport nagy reménysége kiválóan szerepelt, és Kallio második helyezése azt bizonyítja, hogy a motor és a csapat egyaránt ütőképes. Tóth Imre csak egyetlen hellyel csúszott le az egy pontról, de Estorilban újra lesz esélye bizonyítania az ifjú titánnak.

A 205-es géposztályban Rizmayer Gábor Yamahájának teljesítménye az utolsó helyre volt elegendő, de Gábor végigment a versenyen, és ő is csak egyetlen hellyel csúszott le az egy pontról.

fotó: motogp.comÁm a pontszerzés nem minden, a magyar szurkolók és a motorsport számára nagyszerű dolog, hogy a világbajnokságban három honfitársunk is lehetőséget kapott arra, hogy a valaha világhírű hazai versenysport régi fényéből valamit visszaszerezzen.

A pálya nyomvonala és adatai

Pálya neve: Estoril
Elhelyezkedése: Estoril
Átadás: 1972
Legutóbbi átépítés: 1999
Haladási irány: bal
Hossz: 4182 m
A leghosszabb egyenes: 986 m
Balkanyarok száma: 4
Jobbkanyarok száma: 9
Szélesség: 14 m

Estoril az Atlanti-óceán partján fekszik, 28 kilométerre a portugál fővárostól, Lisszabonból. A pályára első alkalommal 2000-ben látogatott el a MotoGP, korábban a '70-es években F2-futamokat, némi renoválást követően, 1984-ben rendeztek rajta először Forma-1-es futamot. A versenysorozat egyik legnehezebb pályája az estorili, nagy, állandó ívű kanyarokkal, hosszú, gyors egyenesekkel, és egy lassú, technikás sikánnal, melyet 1994-ben építettek. Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan, a versenyek időjárása szinte megjósolhatatlan, de általában száraz és meleg. Ennek köszönhetően egyébként az IRTA tesztek egyik magától értetődő célpontja Estoril.