Palikék az első tízet ostromolják

Vágólapra másolva!
Tizenhatodikként ért célba a Palik László, Darázsi Gábor páros a Tunézia-rali negyedik szakaszán. Ezzel ismét sikerült feljebb kapaszkodnia az összesített eredménylistán, a duó immár a 12. pozíciót birtokolja.  
Vágólapra másolva!

A gyorsasági a verseny "visszatérő vendégei" számára is újdonságot jelentett, s mellesleg a verseny három körszakasza közül ez volt az első.

"Előző este azzal biztattak minket a szervezők, hogy valószínűleg ez lesz a rali legnehezebb napja, ugyanis nagy meleg és igen puha homok várható" - mondta Palik a célban. "Hogy tényleg így van-e, azt csak a verseny vége után tudjuk megmondani, de abban mindenképpen igazuk volt, hogy nagyon kemény volt a pálya. Az első 70 kilométer tipikus tunéziai vágott szélű dűnéken vezetett, majd 150 kilométer nagyon gyors, 'teligázas' szakasz következett, a gyorsasági vége pedig lassú, dobálós, nagyon technikás volt."

"Boldogok vagyunk, hogy bármilyen nehéz és bonyolult is volt a mai szakasz, sikerült minden gond nélkül végigmennünk rajta. Az is kiderült, hogy jól dolgoztak a szerelők a Dakar óta eltelt időszakban: az új hűtőrendszer kiválóan működött."

A motoros Szilvási Péter és a quados Greff Róbert még nem ért célba, Szilvásinak az első, Greffnek a harmadik ellenőrzőponton van utoljára időeredménye.

Tunézia-rali, 4. szakasz: Sabria - Sabria
Összekötő 52 km - Szelektív 315 km - Összekötő 41km

Eredmények:

Autósok:
1. Alphand, Picard (Mitsubishi) 3:55:35
2. Kleinschmidt, Pons +7:31
3. Maszuoka, Maimon (Mitsubishi) +10:22
...
16. Palik, Darázsi (Nissan) +1:25:50

Motorosok:
1. Despres (KTM) 4:33:57
2. De Gavardo (KTM) +7:04
3. Blais (KTM) +14:04
? Szilvási
? Greff

Az összetett állása:

Autósok:
1. Alphand, Picard (Mitsubishi) 8:34:24
2. Maszuoka, Maimon (Mitsubishi) +5:23
3. Saby, Perin (Volkswagen) +11:15
...
12. Palik, Darázsi (Nissan) +2:48:16

Motorosok:
1. Despres (KTM) 11:41:09
2. De Gavardo (KTM) +10:25
3. Blais (KTM) +16:14
? Szilvási
? Greff