Puha családi fészek - Mazda MPV 2.0 CDH TE

Vágólapra másolva!
Kellemesen kárpitozott ülések, lágy rugózás, gázadásra puhán belépő dízelmotor - a Mazda "nagyterű" autója pihével kibélelt fészekbe várja a családot. A három üléssor rangja elölről hátrafelé egyenletesen csökken ugyan, de még hátul sincs ok panaszra, a variálhatóság és a férőhely pedig minden igényt kielégít.
Vágólapra másolva!

Vannak divatklisék, amelyek alkalmazása szinte kötelező. Ilyen például, hogy fölénytisztelő, eldurvuló világunkban keménynek, sportosnak kell lenni. Ennek megfelelően a jó autó peres gumin gördül, futóműve olyan ütéseket visz be az utasoknak, hogy Kokó sem vallana szégyent velük, motorja pedig bármikor kész lenne felvenni a versenyt egy Ferrarival, ha éppen nem a dugóban szenvedne. Ám ha egy pillanatra megpróbálunk a saját fejünkkel gondolkodni, rájövünk, milyen nevetséges ez a keménykedés. A szellemi ébredéstől pedig már csak egy lépés a tett: tessék kipróbálni a Mazda nagy egyterűjét, amely tudatosan vállalja lágyságát!

Összejövetel

Már a kissé terebélyes formák is sejtetik, hogy itt nem magányos vagy páros szórakozásról van szó, mint mondjuk egy MX-5 roadster esetében, hanem családi együttlétről. Termetes ember legyen, aki át akar pillantani a kocsi fölött, és ügyes, aki be akar surranni egy átlagos parkolóhelyre. A fordulókör ugyanis elég nagy, a lökhárítók távolságát a vezetőüléstől csupán sejteni lehet, akadályra figyelmeztető készülék pedig nem volt a kocsiban. Remek alkalom ez, hogy a család volánművésze bemutassa tudományát a többieknek. Ezután közös produkció következik: a beszállás.

Forrás: Autó-MotorA második sor székei közül a jobb oldalit egy kar megemelésével az autó közepe felé toljuk, s így megnyílik az út leghátra. Ott kétszemélyes üléspad van, amely kényelmesebb a vártnál, noha kicsit alacsony a padlóhoz képest. Gyerekeknek viszont kiválóan megfelel, legfeljebb azért imádkozunk, hogy hátulról belénk ne jöjjenek. A középső karosszékeket már bújkálás nélkül lehet elérni a nagy tolóajtókon át, az itteni helykínálat és komfort már messze átlagon felüli, különösen mivel külön klímaszabályozó forgógombokat is elhelyeztek a jobb oldali burkolaton. Elöl is jóval nagyobb a mozgási szabadság, mint például egy Mazda 6-osban. Az utastér tehát pazar - pozitív hatását legfeljebb azzal fokozhatnák, ha a komor, fekete színek helyett derűsebb, világos árnyalatokat alkalmaznának, amelyek még levegősebbnek mutatnák az autót.

Légtér

Forrás: Autó-MotorNagyszerűen oldották meg a Mazda MPV tervezői az egyterűek közös problémáját, miszerint sok ülésre kevés poggyásztér esik. A harmadik üléssor mögött ugyanis, ott, ahol más autókban a pótkerék lapul a padló alatt, a kocsi aljáig érő mélyedés fogadja a táskákat. Ezt az üléspadot azonban össze is lehet hajtani, amikor is eltűnik ugyanabban az üregben. Ilyenkor jóval nagyobb, sík padlójú csomagtartót kapunk. Végül, a második sor foteljei lehajtható támlájúak, illetve néhány mozdulattal, egyszerűen kivehetők. Nem is túl nehezek, könnyű megbirkózni velük. Miután kirámoltuk őket, akár indulhatunk is bútort vásárolni. Hihetetlen, mi fér be ilyenkor az autóba! S a pótkerék? Van olyan is, csak szokatlan helyen, középen, jobboldalt függesztették be a padlólemez alá, onnan lehet szükség esetén kurblival leengedni.

Sétahajó

Forrás: Autó-MotorA beszállás, és bepakolás után jöhet a családi utazás! Ilyen alkalommal nyilván nem lehet szó gumicsikorgató kanyargásról, hiszen kollektív tiltakozás lenne az eredmény. A Mazda MPV nem is partner az efféléhez. Kétliteres dízelmotorja már akkor is komótosan viszi a nagy testet, ha csak a vezető ül benn, viharos gyorsítás helyett a sebesség egyenletes növelése követi a gázadást. Ahogy nő a szállított személyek száma, úgy válik egyre visszafogottabbá a menetdinamika - a kapacitás maximális kihasználása esetén már jól ki kell számítani az előzéseket, sőt, hegyvidéki úton akár le is mondhatunk róluk.

A tartalomból:
Teszt: Ford Focus 2.0 TDCi Ghia, Audi A3 Sportback 2.0 TDI, Fiat Panda 1.2 4x4 Climbing, BMW X3 2.5i és X5 3.0d
Menetróba: Skoda Octavia Kombi, Peugeot 607 2.7 V6 TDi
Technika: Euro-NCAP törésztesztek



Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter