Használt autó: Daewoo Lanos 1.5

Vágólapra másolva!
A hat éven keresztül változtatás nélkül gyártott Lanos igazi "porszívóügynök" alkat. Csendes, szolid, nem tart tőle a vásárló, ám még mielőtt észbe kapna, már vett is egyet, sőt kifejezetten odavan érte.
Vágólapra másolva!

Tulajdonképpen erre törekedett a gyártó is. A Lanos nem volt húzómodell, sosem szánták a cég szimbólumának, pusztán egy feladata volt -jól fogyni. Ő pedig teljesítette a rá bízott küldetést, s anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna, már 1996-ban a harmadik legkelendőbb hazai márkává tette a Daewoo-t. Sikerének titka persze az alacsony ár, ám bőséges helykínálat, s megbízhatóság nélkül nem futhatott volna be ekkora karriert.

Szerviztapasztalatok: Mészáros Tibor szervizvezető, Chevrolet Gyulai

A megbízhatóságáról ismert Lanosszal a forgalmazás kezdeti éveiben azért felmerültek problémák. A gyári, hátsó lengéscsillapítók hatásfoka túlságosan gyengének bizonyult, legtöbbjük kis terhelés hatására is összerogyott, sőt "eldurrant", majd a szimeringnél eleresztette az olajat. Sok autót szereltünk a vízpumpa hibája miatt - itt a tömszelencénél fordulhatott elő hűtővízfolyás -, legtöbben mégis az ingadozó vagy túl magas alapjárat miatt keresték fel a szervizeket. Ennek több oka is lehetett. Egyes autóknál a kábelköteg zárlata, másoknál a fojtószelep eldugulása okozta az üzemzavart, de az esetek túlnyomó részében az alapjárat-szabályozó léptetőmotor mondta fel a szolgálatot.

Konstrukciós hibaként említhető még az első fényszórók párásodása, amiért a lámpatest szellőzőcsövében található apró szivacs felelős. Eltávolításával megszűnik a párásodás. Végül, de nem utolsósorban a gyertyakábelek állapotára érdemes odafigyelni. Sajnos, a gyári vezetékek hamar elégnek, így nem árt, ha előre lecseréljük azokat, rossz hír azonban, hogy legolcsóbban 2000 forintos darabáron juthatunk hozzá a jobbakhoz. Természetesen a garanciaidő lejárta előtt jelentkező rendellenességeket költségtérítés nélkül orvosoltuk.

Tulajdonos véleménye: Farkas Péter belsőépítész

Hosszú trabantos nyűglődés után, kislányunk megszületésekor döntöttünk új autó mellett. Egyedi megjelenése és kedvező ára miatt a Daewoo Lanosra esett a választás, s megvásároltunk egy 80 ezer km-t futott, megkímélt állapotú 1.5-öst. Azóta két év telt el, s szinte egyáltalán nem volt panasz az autóra. Az előírt karbantartásokon túl a termosztát, a hőfokvisszajelző-patron és a gyertyakábelek cseréje okozott némi pluszköltséget, körülbelül 60 ezer forint értékben. Ezektől eltekintve azonban csak jókat mondhatok a Lanosról. A háromajtós kialakítás ellenére az utastér tágas, akár kétgyermekes családok számára is megfelel. Motorja erős, tényleg nem fogyaszt sokat, és könnyedén tartható vele a 150 km/órás utazósebesség. Bár egyelőre nem gondolkozunk új autón, ha választanom kellene, először biztos a Daewoo kínálatát nézném meg.

Kovács Zsigmond