Megújul a 600-as Honda Hornet

Vágólapra másolva!
A 600-as kategória egyik legnépszerűbb motorja még sportosabb külsőt és finomabb alkatrészeket kap 2005-re. A sokak által várt elektronikus befecskendezés ezúttal is elmaradt, van viszont digitális műszerfal.
Vágólapra másolva!

A középkategóriás csupasz gépek egyik legnépszerűbb és szerkesztőségünk által is hőn szeretett tagja némileg megújul a 2005-ös modellévre. A változtatások nem túl radikálisak, a külsőt tekintve mindössze az új műszerfal és a fölötte trónoló kis idom, illetve a fordított első villa lehet árulkodó. Technikailag még ennyit sem változott a Hornet, ugyanis a 98-as CBR-ből átvett blokk még mindig karburátorokon keresztül kapja az üzemanyagot, holott a legtöbben arra számítottak, hogy injektorral vértezik fel a csupasz masinát.

Új, sportmotorokat idéző műszerfal váltotta fel a régi analóg órákat, így a jövőben már digitális kijelzőn lehet nyomon követni az aktuális sebességet, és az üzemanyag mennyiségét. A fordított, 41 mm-es első villa szintén új darab, érdekessége, hogy közel ugyanilyen dolgozik a 2005-ös CBR600 RR-en, így vélhetően jelentősen javít majd a motor - amúgy is nagyon jó - kezelhetőségén. Az új villához egy kicsit változtatni kellett a Hornet acél gerincvázán is, amit egyébként számos más modellben is alkalmaz a Honda. A következő modellévre az extralista is jelentősen kibővül: markolatfűtést, riasztót, alacsonyabb nyerget, színre fújt üléstakarót és szélvédőt is lehet rendelni a Hornethez.