Grönholm őrzi előnyét Cipruson

Vágólapra másolva!
Két nap után a kétszeres világbajnok (2000, 2002) finn Grönholm vezet a 32. Ciprusi ralin, a vb-sorozat ötödik állomásán, a Peugeot klasszisát a francia Loeb (Citroën) és az észt Märtin (Ford) üldözi kitartóan. A címvédő Solberg (Subaru) nyolcadik.
Vágólapra másolva!

Ott tartottunk, de tessék csak elolvasni a pénteki anyagot, sőt a beharangozót is és mindent, hogy Solberg vezető helyről visszacsúszott csúnyán, két Peugeot-pilóta az élen, aztán citroënesek és a fordos Märtin jó közel egymáshoz, jó és nagy meccs, mint mindig. Gyári kiesőnk is akadt már Duval személyében.

Harminc fok, poros, csúszós, keskeny, lassú pályák kisebb-nagyobb kövekkel gazdagon. Defektek, vagy "csak" deformálódott, engedő kerekek, egyéb nyalánkságok.Duval monnyuk ki tudja, miért volt kénytelen már az első gyorson feladni a versenyt, nem hibázott, egyszerűen szabadságot vett ki a Focus egyik kereke azt annyi. Wilson csapatfőnök azt mondta, hogy majd jól kivizsgálják, mi is történhetett, így.

Solberg érthetően mérgelődött egy sort, amiért megadta magát Subaruja hűtője, s ezért majd' tíz percet vesztett (illetve hát egy első helyet is). "Rendben volt minden, aztán tessék... Mindegy, ez van, el kell fogadni, persze nagyon csalódottak vagyunk. De nem adjuk fel!"

Ésatöbbi. Mindenki azt kapta Ciprustól, amit várt. És eljött a szombat, a hetes gyors (11,12 km) - Solberg nyerte Grönholm és Loeb előtt. Panizzi kielőzte a privát Fordot hajtó Tuohinót a hetedik helyért, nocsak, lehet autóversenyezni a Mitsuval?

Ja, egy darabig. Mert a nyolcason (30,33 km) Sohlberg, a kilencesen (13,33 km) Panizzi alól hullott ki a technika. Öt versenyen a lehetséges tízből két célbaérés (mindkettő Panizzi révén), édeskevés, már-már szégyenteljes. A szakaszgyőzelmek amúgy megint Solbergnek (Märtin és Grönholm előtt), azután Loebnek (Grönholmmal és Märtinnel a nyakában) jöttek össze.

Rovanperä közben másodikból negyedik, majd ötödik lett, 307-esének váltója rakoncátlankodott. Jaj, szegény Harri, már megint nem sikeredik neki a bravúr, de hát mostanság ez így szokik lenni.

A hetes-ismétlése tizesen (11,12 km) ismét Soli győzött (Grönholm és Märtin előtt), feljött összetettben fivére, Hennig elé nyolcadiknak, Rovanperä fél perces időbüntetést kapott késésért (javítgatták a váltóját), aztán puff, a tizenegyest (nyolcas-repeta, 30,33 km) törölték, ellepték a szurkerek a gyos egyik méltán népszerű részét, pozor.

Forrás: EPA
Ha ez maradna a végeredmény, a Märtin (képünkön), Loeb, Grönholm 26-25-24-es állást követően így festene a helyzet: Grönholm 34, Loeb 33, Märtin 32. Valamelyest izgalmasabb a Schumi-1-nél.

Maradt hát a szombati záró, a tizenkettes (mégegyszer a kilences, 13,33 km) - Loeb volt a leggyorsabb Grönholm és Solberg előtt. Warmbold (Ford) elesett és kiesett, apropó, még egy privát WRC-s búcsújáról illik beszámolnunk: még a nyolcason Perez Companc (Peugeot) adta föl. Ciprus, bizony.

Lényeg a lényeg, Grönholm előnye 23 mp, Loeb és Märtin között meg uszkve 10, lentebb már nagyobbak a különbségek. Persze ez (is) az a verseny, ahol semmi sem biztos, az oroszlánosok sem könyvelhetik el még első győzelmüket a 307-essel. Solberg is többszörözheti pontjait, ha kiesik előle valaki, miegymás.

Dicsérjük meg még gyorsan Tuohinót, aki nem először bizonyítja tudását, Hirvonen ugyanúgy hatodik, miként tavaly, na de még be kell érni. Ezzel együtt úgy látszik, rendesen fekszik neki a durva murva. És még Sanyibáról: a öreg továbbra is jól nyomja, de nem nagyon veszi fel a versenyt a legjobbakkal. De termeli a pontokat a Citroënnek, az se nem rossz.

Folytatás/befejezés vasárnap újabb hat, háromszor két szakasszal (95,34 km).

32. Ciprusi rali, állás két nap után (élcsoport):
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307) 3:04:26.1 ó (65,4 km/ó)
2. Loeb, Elena (francia, Citroën Xsara) + 22.9 mp
3. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus) + 33.6 mp
4. Sainz, Marti (spanyol, Citroën Xsara) + 1:20.3 p
5. Rovanperä, Pietilainen (finn, Peugeot 307) + 2:06.0 p
6. Hirvonen, Lehtinen (finn, Subaru Impreza) + 4:44.9 p
7. Tuohino, Ahonen (finn, Ford Focus) + 8:38.1 p
8. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza) + 9:30.5 p
9. H. Solberg, Menkerud (finn, Peugeot 206) + 10:26.3 p