Benik navigátort váltott

Vágólapra másolva!
Jelentős változások bejelentésének helyszíne volt Benik Balázs évzáró (évnyitó) estéje. A 2003-as bajnoki év legemlékezetesebb pillanatainak felidézését követően kiderült, a jövőben Somogyi Pál helyett Doromby Zoltán lesz Benik navigátora.
Vágólapra másolva!

Háromévi közös munka után a Benik, Somogyi kettős útjai részben különválnak - írta a bestrallye.hu. Somogyi Pál ugyanis úgy döntött, feladja navigátori székét. A döntés hátterében az egyre több figyelmet és időt igénylő saját vállalkozásának irányítása áll, amely egyre kevésbé volt összeegyeztethető Benik sportprogramjával.

Az utódot vezető és navigátor közösen választotta ki, s a választás végül Doromby Zoltánra esett. Doromby közel nyolc éve navigátor, pályafutását 1996-ban rali-túrában kezdte Sárosi György mellett. Két év múlva egy évet Ördögh Miklóssal versenyzett, majd egy évet Martin László mellett töltött el. 2001-ben ült be Vizin László mellé, ahonnan végül a bajnok páros kérte el.

Somogyi és Benik kapcsolata nem szakad meg, mert előbbi a csapat tanácsadója marad, és tapasztalataival segíti az új párost. További változás, hogy Benik egyesülete, a Best Racing Team közel tíz év működés után teljesen átalakul, és új néven működik tovább. Az új egyesület neve Benik Motorsport.

"Komoly és nagyon nehéz döntést kellett hoznom. Balázs karrierje eljutott egy olyan pontra, ahol a navigátornak is ugyanannyi időt és energiát kell feláldoznia, mint a vezetőnek. A pillanatnyilag évi 10-12 verseny - ami, remélem, idővel még több lesz - közel 20 teljes hetet vesz el az évből, ami nagyon sok, ugyanakkor nem is lehet félgőzzel csinálni. Számomra a tavalyi év egy új vállalkozást is hozott, és ahogy a mondás tartja, két lovat egy fenékkel nem lehet megülni. Bármennyire is szeretem ezt a munkát, kihívást, hosszú gondolkodás után meg kellett hoznom a döntést, hogy végül mit választok" - mondta Somogyi.

"Balázzsal mindketten tisztában voltunk vele, hogy akárki nem ülhet ebbe a székbe, ezért közösen választottuk ki az utódomat. Azt hiszem, Zoli személyében megfelelő társat sikerült találnunk Balázs mellé. Azt nem mondom, hogy soha többé nem fogok versenyezni, de túl sok energiát egyelőre biztosan nem tudok erre a sportra áldozni."

"Nagyon nehéz volt megélni ezt a döntést, hiszen a vezető és a navigátor úgy kell, hogy együtt éljen, mint egy pár" - kezdte Benik. "A mi munkakapcsolatunk Palival pedig ideális volt, jól kiegészítettük egymást. Ő egy precíz, nyugodt ember, jól tudja kezelni az én forrófejűségemet. Három évet versenyeztünk együtt, jóban és rosszban is volt részünk, és mindent gond nélkül túléltünk. Palkóra mindig lehet számítani, nagyon jó ember, barát és természetesen navigátor. Nem fog megszakadni a kapcsolatunk, mert arra a rengeteg tudásra és tapasztalatra, amivel Pali rendelkezik, még nagy szükségünk lesz. Sajnálom, hogy már nem megyünk együtt, de ugyanolyan jó barátok maradunk. Köszönöm Palinak ezt a három évet!"

"Olyan ez számomra, mintha az álmom vált volna valóra" - lelkendezett Doromby. "Mint navigátor, nem hiszem, hogy álmodhatnék nagyobb és szebb kihívást annál, hogy a magyar bajnoknak navigálok és ráadásul nemzetközi tervekkel. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora felelősséggel jár betölteni ezt a feladatot, és rendkívüli megtiszteltetésnek érzem, hogy Somogyi Pált válthatom a navigátori székben. Azon leszek, hogy mindenki elégedett legyen velem!"