McRae nyerte, Szalay befejezte a 13. szakaszt

Vágólapra másolva!
Az 1995-ben világbajnok brit Colin McRae győzött az autósok között a Dakar-rali 13. versenynapján. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős 51 célba érkező közül a 27. legjobb időt érte el, ezzel összesítésben egyelőre a 46.
Vágólapra másolva!

McRae a Bamako és Ajun-el-Atrúsz között kijelölt 478 km-es gyorsasági szakaszon majdnem nyolc perccel előzte meg a második helyezett dél-afrikai Giniel de Villierst és közel kilenccel a harmadik leggyorsabbnak bizonyuló finn Ari Vatanent. Összetettben továbbra is a francia Stéphane Peterhansel áll az élen.

A motorosok közül szerdán a francia David Frétigné bizonyult a leggyorsabbnak, összesítésben vezet a spanyol Nani Roma.

"Az 50. kilométernél egy nagy árok átrepülése után eltörött az első differenciál művünk, ezért a hátralévő távot hátsókerék-hajtással kellett megtennünk" - mondta a beérkezés után Szalay Balázs. "A rendkívül csúszós talaj miatt ez rengeteg utánkormányzást igényelt, mert az autó folyamatosan dobálta magát. Ennek ellenére egy élvezetes, lendületes versenyzéssel sikerült a 27. helyre beérnünk."

"A kamionunk, a tegnapi nap folyamán egy patakba borult és elektronikai problémák miatt csak éjjel 3-ra ért be a táborba. A szerelőknek a kései érkezés ellenére sikerült tökéletes állapotba hozni, és így folytathatta a versenyt. Jelenleg épp a cp1-es ponton haladt át, és a 38. helyen áll."

"Ezen a szakaszon a sok fa nem kedvezett az Opelnek, elvesztettük a jobb első sárvédőt, egy lámpát, a lökhárítót és az olajhűtő ventillátorunkat. A tegnapi napon történt ütközés nyomait sikerült kijavítanunk, ma viszont a fákkal való találkozás eredménye vár a szerelőkre. Az autónak a sok por miatt elektronikai problémái is vannak. Emiatt előfordult hogy nem indult be, megállt a benzinpumpa, vagy az önindító nem kapott áramot. Ezeknek a problémáknak a megoldása is a mai este feladata."

Bamako - Ajun-el-Atrúsz 734 km (mért szakasz: 478 km):
autósok (51 célba érkező alapján):
1. McRae, Thorner (brit, svéd, Nissan) 5:52:58 óra
2. de Villiers, Jordaan (dél-afrikai, Nissan) 7:40 perc hátrány
3. Vatanen, Repo (finn, Nissan) 8:47 p. h.
...27. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) 1:32:08 ó. h.

az összetettben:
1. Peterhansel, Cottret 36:36:26 óra
2. Maszuoka, Picard 1:02:29 ó. h.
3. Schlesser, Lurquin (francia, belga, Schlesser-Ford) 2:29:59 ó. h.
...46. Szalay, Bunkoczi 33:02:18 ó. h.

motorosok (63 célba érkező alapján):
1. Frétigné (francia, Yamaha) 6:10:25 óra
2. Sainct (francia, KTM) 3:41 perc hátrány
3. Roma (spanyol, KTM) 6:22 p. h.

az összetettben:
1. Roma 39:17:00 óra
2. Sainct 7:25 p. h.
3. Després (francia, KTM) 45:39 p. h.

kaminok (11 célba érkező alapján):
1. Loprais, Kalina, Gilar (cseh, Tatra) 7:39:43 óra
2. De Azevedo, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, Tatra) 4:56 perc hátrány
3. Margyejev, Girja, Kuprijanov (orosz, Kamaz) 12:30 p. h.

az összetettben:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, Kamaz) 46:23:09 óra
2. De Azevedo, Tomecek, Martinec 44:28 p. h.
3. Loprais, Kalina, Gilar 1:47:42 ó. h.

Csütörtökön az Ajun-el-Atrúsz és Tidzsikdzsa közötti 551 km-es táv vár a mezőnyre, melyből 547 km a mért szakasz.