Vágólapra másolva!
Az összetettben élen álló Maszuoka Hirosi érte el a legjobb időt a 26. Dakar-rali 7. gyorsasági szakaszán, s ezzel a Mitsubishi Pajerót irányító japán pilóta már több mint 11 perccel vezet márkatársa, a francia Stephane Peterhansel előtt. A motorosoknál Szilvási Péter (Suzuki DRD 400) nem tudott rajthoz állni, így kiesett.
Vágólapra másolva!

Továbbra is kitűnően versenyez Colin McRae (Nissan Pickup), az 1995-ös rali világbajnok az ötödik lett, s ezzel az összetettben már harmadik. Hogy azért ne legyen felhőtlen a napja, arról egy homokdűne gondoskodott, 25 percig tartott, míg kiásta autóját. A magyar résztvevők közül a második ellenőrzési pontnál Szalay Balázs a 39., Liszi László pedig a 86., a kamionosoknál Darázsi Zsolt a 19. helyen állt. A dakar.hu internetes lap szerint a motorosoknál Szilvási Péter (Suzuki DRD 400) nem tudott rajthoz állni, így búcsúra kényszerült.

A Szalay, Bunkoczi kettős végül a 63. időt érte el, ezzel összetettben a hatvanegyedik helyen áll. A Dakar-rali hivatalos honlapja a Liszi László, Rack György (Mitsubishi) kettőst is rangsorolta a szerdai, hetedik szakaszon. A magyar kettős időtúllépés miatt 17 órás büntetést kapott, az etapot a 84. helyen fejezte be. A duó ezzel összetettben a 97. helyen áll. A hetedik szakaszon Lisziéket bevontatták a célba, s így maradtak versenyben.

Sikeresen teljesítette az összesen 1055 km-es távot a Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert (MAN) kamionos trió, amely a gyorsaságin a harminchetedik lett, s ezzel összetettben a harmincegyedik helyre került.

Ami a sztárokat illeti, érdemes idézni a szakasznyertes Maszuoka nyilatkozatát: "Könnyű szakasz volt, noha akadtak azért nehéz részei is. Összességében nem okozott gondot" - mondta az éllovas. Hiába, valakinek meg sem kottyan 701 kilométer gyorsasági, pedig Maszuokának a mauritániai határon kisebb kalandja is támadt. "Egy fegyveres katona állt elénk, s közölte, adjunk neki pénzt. Persze, nem adtunk, gyorsan kikaptam a kezéből útlevelemet is. Most először történt velem ilyesmi, remélem, utoljára is."

A 7. szakasz (701 km gyorsasági) eredményei:
autósok (81 célba érkező alapján):
1. Maszuoka, Picard (japán, francia, Mitsubishi) 5:58:35 óra
2. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 5:02 perc hátrány
3. Schlesser, Lurqquin (francia, Schlesser Ford) 20:58 p. h.
...63. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) 6:47:29 ó. h.

összetett:
1. Maszuoka, Picard 13:40:58 ó
2. Peterhansel, Cottret 11:42 p. h.
3. McRae, Thorner (brit, Nissan) 41:29 p. h.
...61. Szalay, Bunkoczi 12:53:29 ó. h.

motorosok (111):
1. Sainct (francia, KTM) 6:39:33 óra
2. Brucy (francia, KTM) 7:07 perc hátrány
3. Despres (francia, KTM) 8:33 p. h.

összetett:
1. Despres 15:23:30 ó
2. Roma (spanyol, KTM) 3:03 p. h.
3. Sainct 3:21 p. h.

kamionosok (42):
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin (orosz, Kamaz) 7:29.53 óra
2. De Azevedo, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, Tatra) 13:53 perc hátrány
3. G. De Rooy, Colsoul, Slaats (holland, belga, holland, DAF) 24:00 p.h.
...37. Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert (MAN) 7:23:06 ó. h.

összetett:
1. Csaguin, Jakubov, Szavosztyin 17:06:10 óra
2. G. De Rooy, Colsoul, Slaats 30:14 p.h.
3. De Azevedo, Tomecek, Martinec 40:21 p.h.
...31. Darázsi, Hajnal, Tagai 11:35:35 ó. h.

Csütörtökön a 8. szakasz (Atar - Tidzsikdzsa, 393 km) vár a mezőnyre.